Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A LIGA Szakszervezetek elnöke, Gaskó István szerdán, kora délután ismerteti a szervezet elnökségének határozatát a demonstráció meghirdetéséről - írta közleményében a szakszervezet.

Tüntet a Vasas Szakszervezet a parlament előtt

Élőláncot tervez a parlament elé a Vasas Szakszervezeti Szövetség november 17-én, a dolgozókat terhelő adók miatt - közölte Balogh Béla, az érdekképviselet országos elnöke az MTI-vel. A szakszervezeti vezető szerint november 17-én, a tervezett képviselői zárószavazást megelőzően, a parlament elé élőláncba hívják mindazokat, akik nem értenek egyet azzal a kormányzati szándékkal, hogy az állami többletbevételeket ismét a munkavállalók rovására, a munkáltatói terhek növelésével teremtsék meg.

Hozzátette: mindezt ismét az érdekegyeztetés fórumainak teljes mellőzésével tenné a kormány.

Balogh Béla tájékoztatása szerint a Fidesz kormány 2012. óta a harmadik adóemelésre készül a béren kívüli juttatásokat érintően. Arra szólítják fel a kormányt, hogy álljon el a béren kívüli juttatások adónövelési tervétől.

"Elvárjuk és követeljük, hogy ebben és a hasonló kérdésekben a kormány a meglévő érdekegyeztetési fórumokat ne kerülje meg!" - fogalmazott a szakszervezeti vezető, hozzátéve: arra kérnek mindenkit, hogy a pártjelképeket, szimbólumokat ne használjak a megmozduláson.

Tiltakoznak az autonómok is

Tiltakozik a cafeteriára vonatkozó adóemelési terv ellen az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a konföderáció kész csatlakozni azokhoz a megmozdulásokhoz, amelyekkel meg lehet akadályozni a béren kívüli juttatás adóemelését - közölte a szervezet kedden megtartott küldöttértekezletét követően az MTI-vel..

A közlemény szerint a küldöttek egyetértettek abban is, hogy a szervezet szolidáris más ágazatokkal, például a szociális szférában dolgozókkal, és így az ASZSZ is részt vesz a szociális ágazati demonstrációs bizottság által szervezett, november 12-ére meghirdetett tüntetésen.

A tájékoztatás szerint az ASZSZ kiáll a szakszervezeti mozgalom megújítása, a nagy érdekvédelmi integráció mellett, ezért kész egy új egyesülési terv kidolgozásában is együttműködni.