Százmilliárd forintos nagyságrendben kezdtek devizaügyletekbe a magyar háztartások a nyáron, miután rekordalacsony szintre süllyedt a forint árfolyama az euróval szemben - adta hírül a Világgazdaság. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint májustól augusztus végéig 95,5 milliárd forintnyi devizabetétet váltottak vissza.

Akik jó időben léptek, jól jártak, hiszen az euró ára július elején már a 330 forintot is meghaladta, az április közepén még 250 forintos dollár ára is 280 forint fölé emelkedett júniusban, és ott is ragadt.
Nemcsak a betétesek, de a befektetési jegyek tulajdonosai is kihasználták az árfolyamváltozásokat.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) adatai szerint az euróövezetei likviditási alapokból a májusi forintgyengülés idején több mint négymilliárd forintot vettek ki, az alapok vagyona ezáltal hat százalékkal csökkent.

A dollárövezeti likviditási alapokból még ennél is több, körülbelül 8,4 milliárd forint távozott az áprilisban indult forintgyengülés után. Így két-három hónap alatt az alapok vagyonának nagyjából a negyedét visszaváltották a befektetők.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu