Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kulcskérdés az adóbeszedés hatékonyságának javítása, ma a lehetséges adók legfeljebb kétharmada folyik be a költségvetésbe; az adóhatóság átszervezését jó irányba tett lépésnek tartom - fogalmazott Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, korábbi jegybankelnök, a Költségvetési Tanács tagja és a jegybank felügyelőbizottságának elnöke a Heti Válasznak adott interjúban azon kérdésre, hogy mit tenne még a kormányzat helyében a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Még erőszakosabban építeném le a bürokráciát, és a jegybank aktívabb pénzteremtő szerepére helyezném a hangsúlyt - mondta. Nem haladunk eléggé a foglalkoztatásteremtés, a középosztályt is erősítő vállalkozástámogatás, az uniós pénzek felhasználása, az egészségügyi, az oktatási vagy a szociális rendszer reformja terén sem - tette hozzá Járai. Pedig a régi szerkezetben nem lehet jobban csökkenteni a kiadásokat. Már több száz lépés történt, de több tízezerre lenne szükség - állította.

Járai Zsigmond szerint a Matolcsy György gazdasági miniszter által kidolgozott gazdaságpolitika illeszkedik ahhoz az irányvonalhoz, amit a miniszterelnök képvisel. Az kétségtelen, hogy ez számos ponton nem mondható ortodoxnak.

Az 1998 és 2000 között pénzügyminiszter Járai a hetilapnak elmondta, a devizahiteleket tartja az egyik legnagyobb bizonytalansági tényezőnek a magyar gazdaságban. Szerinte a jelenlegi kormány már sok mindennel próbálkozott, de a kedvezményes végtörlesztés után is több százezren maradnak svájcifrank-hitelekben, miközben 5-10 éves távlatban is számítani lehet az alpesi deviza további erősödésére. A kormánynak még további lépéseket kell tennie, hogy végleg kimászhassunk ebből a csapdából - fűzte hozzá.

A devizahitelezés elterjedéséért, "elburjánzásáért" a 2001 és 2007 közötti jegybankelnök mindent összevetve a felelőtlen politikusokat, a pénzéhes bankárokat és a buta közgazdászokat tartja felelősnek. Ezért nem tartom harmonikus megoldásnak, ha csak az egyik szereplőre - most például a bankokra - tolják rá a terheket - fogalmazott Járai Zsigmond.