A devizahiteles problematika olyan, mint egy többfelvonásos dráma, az ország bíróságai 7-8 éve küszködnek ezekkel az ügyekkel - fogalmazott Wellmann György a rádióban.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adatai szerint 2014 és 2016 között 36 ezer ilyen ügy érkezett és 2017 első nyolc hónapjában is több mint 10 ezer ügy kezdődött. Most már több devizahiteles ügyet tudnak befejezni, mint amennyi érkezik.

Az OBH úgy tudja, hogy jelenleg mintegy 7500-8000 ügy van folyamatban. Ezek felülvizsgálati szakaszban évek óta több százas nagyságrendben érik el a Kúriát - mondta Wellmann György.

Újabban főleg az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatás tisztességtelenségére hivatkoznak. Többnyire a szerződés érvénytelensége iránti perekről, illetve végrehajtás-megszüntetési és -korlátozási perekről van szó. Az igényérvényesítés alapja ez utóbbiaknál is érvénytelenség, amiatt, hogy a követelés érvényesen nem jött létre.

A devizahiteles ügyekben minden kérdés valamilyen formában eljut a Kúriára. Három alkalommal hoztak jogegységi határozatot, ezen kívül végeztek három joggyakorlat-elemzést - mondta a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője.

A Kúria egy ítélkező tanácsa a devizahiteles a témakörben az Európai Bírósághoz fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel. Az alsóbb szintű bíróságok összesen nyolc előzetes döntéshozatali kérelmet intéztek az uniós bírósághoz - ezekből ötöt ugyanaz a bíró kezdeményezett. A nyolcból két ügyben nyilvánvaló alaptalanság miatt már visszautasították a kérelmet, a többi elbírálás alatt van.

Legalább három jelentős kérdést lehet kiemelni, amelyben várható uniós bírósági döntés. A legfontosabb az árfolyamkockázat kérdése - mondta Wellmann. Emellett továbbra is nyitva van az a kérdés, hogy mi minősül megfelelő tájékoztatásnak.