Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2018/19-es tanév első félévére vonatkozó adatok szerint a Diákhitel1 új hitelfelvevői 2738 szerződést kötöttek 837 millió forint értékben, így jelenleg 12 794 szerződés van érvényben, a Diákhitel2 új hitelfelvevői pedig 4670 szerződést kötöttek 1314 millió forint értékben, ezzel összesen 13 985 szerződésre folyósítottak hitelt - mondta a lapnak Bednárik András, a Diákhitel Központ munkatársa. Mindkét hitelt jellemzően a 18-25 éves korosztály veszi igénybe.

Az érintett adósok igen fegyelmezett törlesztők, ennek is köszönhetően csökken évek óta a Diákhitel1 kamata, amely jelenleg rekordalacsony, 2,2 százalékos. A felvehető összeg tavaly emelkedett, akár havi 70 ezer forintot is igényelhetnek a hallgatók, illetve tanulmányi félévenként egy összegben 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Bednárik András emlékeztetett arra, hogy a gyes, gyed, csed időszaka alatt a Diákhitel1 kamatát átvállalja az állam, illetve mindkét diákhitelre törlesztőrészlet-szüneteltetés vonatkozik. Két gyermek vállalása esetén az anya meglévő diákhitelének felét, három gyermek vállalása esetén pedig a teljes tartozást törlik. A külföldi részképzésre (például Erasmus-félévek, AIESEC) készülő tanulók két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét is igényelhetik. Diákhitelt negyvenöt éves korig lehet kérni és folyósítani.