Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy családban több ember is köthet lakáskasszás szerződést, minimálisan négy évre, havi 20 ezer forintos vállalás mellett, ami három szerződés esetében 60 ezer forint befizetését jelenti.

Ehhez az állam szerződésenként évi 72 ezer forint támogatást ad és minimális kamat is jár hozzá. Számítások szerint a lejáratkor a 2,9 milliós diákhiteles tartozás mellett a pénztárban elhelyezett összeg 3,9 millió forintra gyarapszik - írja az MTI.

Októbertől csökkentette a kormány a felsőoktatási hallgatók számára elérhető szabadfelhasználású diákhitel I. kamatát - emlékeztet a Magyar Nemzet -, a lényegében csak tandíjra használható diákhitel II. esetében pedig eltörölte. Ha valaki ötéves képzését végig diákhitel II.-ből finanszírozza, és félévente 350 ezer forintot vesz föl, a korábbihoz képest a kamatmentesség mintegy 140 ezer forinttal csökkenti a visszafizetendő összeget.