DK: be kell vezetni az európai minimálbért

Az európai minimálbér bevezetése mellett érvelt Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő egy pénteki budapesti fórumon. Lezárult az Európai Bizottság által meghirdetett, az európai minimálbér bevezetéséről szóló hathetes konzultáció, a javaslatokat mutatta be a DK.
Domokos Erika, 2020. február 21. péntek, 22:41
Fotó: Pixabay

Miközben az európai gazdaság az elmúlt nyolc-tíz évben folyamatosan fejlődött, nagyon sok helyen nőtt a dolgozói szegénység, nőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti különbség - mondta az európai minimálbérről rendezett konferenciát megnyitó beszédében az ellenzéki politikus az MTI szerint.

Az európai minimálbér szabályozása többek között arról is szól, hogy a politikusok szembenéznek ezzel a problémával, és a demokrácia, valamint a szabad piac keretei között megpróbálnak megoldásokat keresni. Európában ugyanis vannak olyan országok, ahol nem lehet megélni a tisztességes, nyolcórás munkáért kapott bérből - mondta Dobrev Klára. Ennek következménye, hogy például Magyarországról is sok százezren vándorolnak külföldre. Tanárhiány van, nincsenek bölcsődei dolgozók vagy szociális munkások, nincsenek dolgozók a kormányhivatalokban, elköltöznek az orvosok és az ápolók.

A szabad mozgás, a munkavállalás szabadsága fantasztikus lehetőség, de ez Kelet-Európában milliók számára a megélhetés miatt vált kényszerré - véli az ellenzéki politikus.

A DK azért is indított konzultációt az európai minimálbérről, hogy beszélni tudjanak a témáról az érintettekkel, a szakszervezetekkel, a munkavállalókkal és a munkaadókkal - közölte Dobrev Klára a szakszervezeti vezetők részvételével tartott fórumon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

csaba7272, 2020.02.23 20:10

@lauda:
Nettó ezeöccáz! Oszt jó van! Majd Soros tata kifizeti. A nyálas ballibcsi seggnyalói beszéljék meg vele, h intézze el. Ne a muzikat támogassa. Kifizetheti a gyöngyöspatai cigányoknak megítélt 100 millát is.
Na szóval! Ha ez meglesz, utána Dobrev Burgesz Gyurcsánov Klárikára szavazok! Se!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.02.22 18:23

Csak azt nem értem, hogy miért nem olvasta el elég figyelmesen egyiktek sem legaláb ezt a cikket.
Mindig is csak az ostobák beszéltek EU szinten egységes konkrét minimálbérről.
A cikkben pedig semmi ostobaság nincsen.
Csak a ti fejetekben ezzel kapcsatban.
Ha nektek nem megy, kérjetek segítséget a családban vagy akárhol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.02.22 16:57

@lauda: valószínűleg nem a mienk, Móricka.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.02.22 16:07

Csak az nem tiszta MELYIK TAGÁLLAM MINIMÁL BÉRE LESZ A MÉRVADÓ !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sancho12, 2020.02.22 08:15

@Fricibacsi3: B+ neked Gyurcsány fóbiád van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html