Jóval kevesebb esetben került sor bírságolásra közforgalmú intézményben, szórakoztató, vendéglátó-ipari egységben és közoktatási intézményben, munkahelyeken. A legmagasabb bírság az eddig beérkezett adatok szerint 250 ezer forint volt, amit egy egészségügyi intézmény dolgozójának kellett befizetnie.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartását a megyei/fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei járási/kerületi intézetei ellenőrzik. 2014-ben összesen több mint 27 ezer egységet kerestek fel, közel 200 esetben pedig a társhatóságok (közterület-felügyelet, rendőrség) jelzése alapján jártak el. Bírságolásra 120 esetben került sor, ennek során 3,3 millió forintnyi pénzbüntetést szabtak ki.

2012. január 1-jén lépett hatályba a Nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, amely megtiltotta a dohányzást többek között a nyilvános zárt helyeken és a megállókban. Érzékelve azt, hogy a legtöbb probléma a közlekedési eszközök megállóiban, állomásokon tapasztalható, az ÁNTSZ jövő évre kiemelt munkatervi feladatként határozta meg ezek ellenőrzését.