Németország bejelentette a hétvégén, hogy az európai menekültválság miatt ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést vasárnap. Az intézkedés súlypontja a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek "áradatának korlátozása", és az, hogy ismét rendezett keretek között történő folyamat legyen a belépés az országba.

A német kormányszóvivő hétfőn Berlinben később hangsúlyozta: Németország nem váltott irányt a menekültválságban követett politikájában, továbbra is betartja emberiességi és jogi kötelezettségeit, ami azt is jelenti, hogy változatlanul fogadja a területére érkező menedékkérőket. Steffen Seibert tájékoztatóján elmondta: a német kormány mindig az adott helyzetnek megfelelően jár el, az utóbbi napok fejleményei révén kialakult helyzet pedig szükségessé tette a határellenőrzés ideiglenes visszaállítását.

Ez nem a határok lezárását jelenti, és azt sem, hogy változtak volna a kormány tevékenységét meghatározó alapelvek - hangsúlyozta a szóvivő. Németország továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a "közös európai válasz a megoldás" a menekültválságra. A "közös értékek alapján közösen kell cselekedni, a német kormány minden erejével küzd ezért, és fontos szövetségesei is vannak" - mondta Seibert.

Sokak szerint azonban a határellenőrzés visszaállítása nemigen alkalmas a menekültáradat feltartóztatására. "Lényegében nincs nagy változás, a zöldhatár éppen úgy átjárható, mint eddig. Ha lezárnánk, azonnal olyan jelenetek alakulnának ki, mint Magyarországon" - mondta egy rendőr a Spiegel Online hírportálnak. Hasonlóan vélekedett a német rendőrszakszervezet (DPolG) vezetője, Rainer Wendt is, aki szerint nem érdemes senkinek abba az illúzióba ringatnia magát, hogy a tömeges méretű beutazás jelensége megváltozik. A szakszervezeti vezető szerint inkább politikai üzenete van az intézkedésnek.

Ideiglenes határzár legfeljebb 2 hónapig

A német szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziere szerint az intézkedés jelzés Európának, üzenete az, hogy Németország "vállalja humanitárius felelősségét, de a menekültek nagy számával járó terheket szolidárisan meg kell osztani Európán belül".

A határellenőrzés ideiglenes visszaállításának tehát két funkciója biztosan van: egyszerre szolgálja az országba belépés ellenőrizhetetlenné és irányíthatatlanná vált folyamatának rendezett keretek közé terelését és a nyomásgyakorlást az uniós partnerekre a Berlin által régóta sürgetett méltányos tehermegosztás elfogadására. Erre utal az időzítés is, hiszen az intézkedést éppen az uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsának rendkívüli brüsszeli ülése előtt egy nappal vezették be.

A német döntésről Natasha Bertaud, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta: a schengeni rendszer lehetőséget ad ideiglenesen, előre nem látott krízishelyzetek esetén a schengeni határ ideiglenes lezárására, a német döntés megalapozottságában pedig bízik a bizottság. A szóvivő megjegyezte: az ideiglenes határzár 10 napig alkalmazható, amelyet 2 héttel meg lehet hosszabbítani maximum 2 hónapig.

Ausztria is követi Németország példáját

Hétfő délelőtt szintén a hatalmas menekülthullámra hivatkozva Werner Faymann osztrák kancellár bejelentette: Ausztria 2200 katonát küld az osztrák-magyar határra a menekültáradat kezelésére.

"A menekültek jogai nem kerülnek hatályon kívül: aki menedékkérelmet akar benyújtani, az ezután is megteheti" - mondta az osztrák kancellár, aki a dublini rendeletet hatályon kívül helyezését és új szabályozás meghozatalát szorgalmazta.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter - Bécsben is ismertetett brüsszeli nyilatkozata szerint - bejelentette, hogy Ausztria Németországhoz hasonlóan ideiglenes határellenőrzést vezet be a magyar-osztrák határon, és erről tájékoztatták már az Európai Bizottságot is. Az viszont még nem tisztázott, hogy melyik határátkelőnél zajlik majd a súlyponti ellenőrzés, amelyet mindazonáltal Ausztria minél előbb meg akar kezdeni - mondta a tárcavezető.

Szlovákia átmeneti határellenőrzést vezet be

Hétfőn Szlovákia is ideiglenes jelleggel határellenőrzéseket vezetett be a magyar és osztrák határon lévő átkelőhelyein - közölte a szlovák belügyi tárca sajtóosztálya. Az ellenőrzések a szlovák-magyar és szlovák-osztrák határátkelőkön szúrópróbaszerűek lesznek, az intézkedés ideiglenes, ám azt, hogy meddig lesz hatályos, egyelőre nem lehet megmondani - pontosította a közlést az MTI érdeklődésére Ivan Netík, a szlovák belügyi tárca sajtóosztályának vezetője. Hozzátette: a szúrópróbaszerű határellenőrzések bevezetése mellett a zöldhatár bizonyos szakaszainak ellenőrzését is megerősítik.

Az intézkedésről azután hozott döntést a szlovák belügyminisztérium, hogy Németország a menekültválsággal összefüggésben vasárnap délutántól ideiglenesen visszaállította a határellenőrzéseket a magyar és az osztrák határain.

A lengyelek is?

A Reuters emellett arról is hírt adott, hogy Lengyelország is jelezte: készek visszaállítani a határellenőrzést az uniós határátkelőkön bármilyen, az ország határainak biztonságát fenyegető helyzet esetén. ez Ewa Kopacz miniszterelnök jelentette be hétfőn. Emellett azt is elmondta Jean-Calude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy Lengyelország nem támogatja a migránsok fogadására kitalált automatikus kvótarendszert, Varsó viszont az EU külső határainak megerősítését kéri.

Románia bejelentkezett

Románia kész részt venni az Európai Unió külső határainak megerősítésében, amennyiben felkérést kap erre - jelentette be Klaus Iohannis román államfő hétfőn. Szerinte az európai migrációs válság megoldása nem korlátozódhat a menekültek szétosztására, egy tagország szolidáris lehet mind a menekültekkel, mind a nehéz helyzetbe került többi uniós tagállammal anélkül is, hogy elfogadja a kötelező kvótákat. Románia nem idegengyűlölő ország. Szeretne hozzájárulni a válság megoldásához, de tárgyalni akar annak konkrét módozatairól. A kormánynak kell kidolgoznia javaslatait, és nem lehet az egyedüli szempont az, hogy hány menedékkérőt tud elszállásolni - mutatott rá Iohannis.

Alapvetően hibás lenne az európai unió keleti és nyugati tagállamai között árkot ásni - figyelmeztetett a román államfő.

Úgy vélte, szankciókkal nem lehet rákényszeríteni a tagállamokat olyasmire, amit nem tudnak vállalni. Szerinte az osztrák kancellár erős érzelmi befolyás alatt állhatott, amikor a strukturális alapok csökkentését javasolta szankcióként azon országok ellen, amelyek nem járulnak hozzá a menekültek szétosztásához. Iohannis kifejtette: a menekültek befogadása nemcsak ideiglenes elszállásolásukat jelenti, hanem beilleszkedésükről is gondoskodni kell. "Ezen a téren még sok tanulnivalónk van" - jegyezte meg a román elnök.

Kérdésre válaszolva Iohannis cáfolta, hogy országa a schengeni csatlakozását szabta volna feltételül ahhoz, hogy az EB által megszabott több mint 6000 menedékkérőt befogadja.
A schengeni övezet gyakorlatilag működésképtelen. Ez Romániát, amely négy éve hiába várja, hogy Bulgáriával együtt tagja lehessen a belső határellenőrzés nélküli övezetnek, aggodalommal tölti el, és a témát a hamarosan összeülő Legfelső Védelmi Tanács napirendjére tűzte - mondta a román államfő.

A hollandoknál is ellenőrzés

A holland rendőrség szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fog végezni a határon az Európai Unióba irányuló megnövekedett menekültáradat miatt - jelentette be hétfőn a holland igazságügyi minisztérium. Klaas Dijkhoff menekültügyekben illetékes államtitkár szóvivője útján jelentette be az intézkedést, amelynek végrehajtását várhatóan azonnal megkezdik.

Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a menekültek elhelyezésére kialakított holland befogadóközpontok még ebben a hónapban teljesen megtelnek. Múlt héten mintegy 3 ezer menedékkérő lépett az ország területére, vagyis kétszer annyi, mint az azt megelőző héten - közölte a menekültügyi hatóság. A menekültek tagállamok közötti szétosztására vonatkozó - az Európai Bizottság által javasolt - kvótarendszer Hollandia számára 9 ezer menekült befogadását irányozza elő.

A franciák már meglépték

Az Irish Times hétfőn arra emlékeztetett, hogy a francia belügyminiszer, Bernard Cazeneuve a francia-olasz határon már hetekkel ezelőtt visszaállította a határellenőrzést.

Ugyancsak hétfőn eközben a luxembourgi külügyminiszter, Jean Asselborn a szabályok visszaállítását szorgalmazta, "ha ezen a káoszon nem tudunk úrrá lenni, akkor elfelejthetjük Schengent."

Roham a szigorítás hatályba lépése előtt

Mindeközben a szabadkai Pannon RTV arról adott hírt, hogy éjfélig akár húszezer migráns is érkezhet a szerb-magyar határ mellett fekvő Horgosra. Beszámolójuk szerint már délelőtt is legalább tucatnyi, menekültekkel teli autóbusz érkezett a településre, és folyamatosan érkeznek a járművek Belgrádból, Szabadkáról és Magyarkanizsáról. A legtöbben értesültek arról, hogy Magyarország keddtől szigorít a határvédelmen, ezért igyekeznek minél hamarabb átjutni. Arról viszont sokan nem tudnak, hogy Németország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést, és így már a célországba is nehezebben tudnak bejutni - közölte a Pannon RTV.

A magyar rendőrség lezárta a határt Röszkénél, vagyis nem engedik át a migránsokat azon a ponton, ahol a Szeged-Szabadka vasútvonal áttöri az országhatárt, illetve a műszaki határzárt.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Csikós László szociális ügyi államtitkár az MTI tudósítójának hétfőn Belgrádban azt mondta: Szerbia szinte kiürült, alig néhány ezer migráns van az országban. Információi szerint több mint húszezer migráns van jelenleg Görögországban, átjutásukat egyelőre lassítják a hatóságok, de bizonyára hamarosan ők is megérkeznek. A politikus arra számít, hogy a magyar határellenőrzés szigorítása után megváltozik a migránsok útvonala, és vagy teljesen új utakat választanak, vagy esetleg újra "feléled" az Olaszországba vezető veszélyes tengeri útvonal.

Lezárták az M1-es autópályát

Ismét lezárták az osztrák hatóságok az M1-es autópályát Hegyeshalomnál - tájékoztatott honlapján a Magyar Közút Zrt. A 13 óra 50 perckor életbe lépett határzár a Magyarországról ki- és belépő forgalmat egyaránt érinti. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya szerint Hegyeshalom irányába a 165-ös kilométernél Rajka irányába az M15-ös autóútra tereli a forgalmat a rendőrség.

Hétfőn délelőtt viszont feloldották a zárlatot a miklóshalmai (Nickelsdorf) határátkelőnél, az osztrák autópálya-üzemeltető (Asfinag) megszüntette az A4-es autópálya lezárását. A társaság reggel 8.45-kor zárta le a határátkelőt Bécstől Budapest felé, és közlése szerint a másik irányban sem volt járható a sztráda. Az érintett osztrák útszakaszon négy kilométeres torlódás alakult ki, amely a határzár feloldásával azonnal megszűnt. Az Asfinag szóvivője nem zárta ki, hogy a nap további részében ismételten lezárják majd a határt, tájékoztatása szerint mindez attól függ, hogy lesznek-e emberek az autópályán.

Özönlenek a menekültek

Mikóshalmánál még mindig özönlenek a menekültek Magyarországról. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a migránsokat vonatokkal és buszokkal is próbálják elszállítani, azonban már alig bírják tartani a tempót. A menekültek az órákig tartó várakozás ellenére még mindig nagyon fegyelmezettek, azonban az önkéntesek attól tartanak, hogy egy idő után maguk fognak nekivágni az útnak - akár a németországi határellenőrzés ellenére is.

A tartományban új átmeneti befogadóhelyeket is keresnek, de a rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a menekültek nem akarnak ott maradni, egyre nehezebb irányítani őket. Jelenleg hétezer embert látnak el, délutánra húszezer menekült érkezésére számítanak.

Bécsben jelenleg 4700 átmeneti befogadóhely van, egy válságstáb délután dönt arról, hogy meg tudnak-e nyitni további szállásokat az osztrák fővárosban. Alsó-Ausztriában további átmeneti helyeket rendeztek be, ahova 1850 főt tudnak elhelyezni. Eddig Schwechatnál 500, a tullni csarnoknál ezer embert tudtak fogadni, hétfőtől Sankt Pöltenben további háromszáz főnek alkalmas befogadóhelyet nyitottak meg.

Szlovénia felé vették az irányt

A magyar-osztrák határon bevezetett szigorúbb ellenőrzések miatt az elmúlt napokban több migráns Szlovénián keresztül próbált meg Ausztriába jutni - jelentette a szlovén média hétfőn. A Vecer című maribori napilap arról írt, hogy a rendőrség szombat reggel a sentilji szlovén-osztrák határátkelő közelében, egy román rendszámú mikrobuszban 21 iráni és afganisztáni állampolgárt talált. A gépjárművet egy 43 éves román férfi vezette, aki Magyarország felől lépte át a szlovén határt. Ugyanakkor az osztrák hatóságok közölték, hogy szombaton szintén a sentilji határátkelő körzetében, osztrák oldalon 43 iraki és szír menekültet tartóztattak fel, akik Szlovéniából illegálisan lépték át a határt - írta a lap.

Ausztria és Szlovénia között megállapodás van arról, hogy az illegális határsértőket mindkét fél visszaküldi. Az említett határsértést illetően a szlovén hatóságok jelezték, hogy osztrák kollégáik nem értesítették őket, és bizonyítékkal sem támasztották alá, hogy a migránsok valóban Szlovéniából kerültek Ausztriába, ezért szerintük kérdéses, hogy visszatoloncolják-e őket.

Korábbi jelentések szerint csütörtök hajnalban egy csoport szíriai menekültet is feltartóztatott a szlovén rendőrség a magyar határ közelében, Lendva környékén, miközben az autópálya mentén Ausztria felé gyalogoltak. A menekültek az M7-es autópálya mentén haladva, illegálisan lépték át a magyar-szlovén határt, hogy szlovén területen keresztül Ausztriába, majd onnan Németországba jussanak. A tizennégy szíriai állampolgárt - amennyiben nem nyújtanak be menedékkérelmet Szlovéniában - visszatoloncolják Magyarországra.