Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ódort december második felében vitték el bilincsben a munkahelyéről. A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint vesztegetés elfogadása miatt nyomoznak ellene, azzal gyanúsítják ugyanis, hogy a szintén vezető beosztású társával 4 millió forintot kértek egy hivatali ügyintézésért cserébe - olvasható a portálon. A vesztegetési ügy összefügghet az M30-as autópálya továbbépítésével, amely több tízmilliárdos beruházást jelent Encs környékén.

A Népszava most több forrásra hivatkozva arról írt, hogy Ódor nem érezte jól magát a hivatal élén, sőt fontolgatta visszatérését függetlenként a politikába. "Az úgynevezett barátaim talpát érzem a hátamon" - közeli ismerősei szerint az utóbbi időben nemegyszer mondogatta ezt. - Lehet, hogy az újabb politikai szerepvállalásának akartak így keresztbe tenni - mondta a lapnak Ódor egyik kollégája.