Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A testület rendes ülése Hutiray Gyula képviselői eskütételével kezdődik, a városfejlesztési főpolgármester-helyettes Rogán Antal megüresedett képviselői helyét foglalja el a Fidesz-KDNP-frakcióban. Rogán Antal az Országgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője lett.

A közgyűlés tárgyalja a taxisrendeletet, a tervezet végső egyeztetése múlt héten kezdődött, a végleges előterjesztést csak az ülés előtt hozzák nyilvánosságra. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint az új rendelet célja, hogy indirekt módon szabályozzák a taxik számát, kötelezővé tegyék a bankkártya elfogadását, a légkondicionáló meglétét. (A taxisok kifogásairól ide kattintva olvashat bővebben.)

Szavaznak a képviselők arról a javaslatról is, amely szerint fizetniük kellene a jövőben a Budapest nevet vagy annak változatait használó vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak. Az összeget az időtartam és a felhasználási mód alapján határoznák meg. Ha egy gazdasági társaság elnevezésében határozatlan időre kérné a nevet, akkor 750 ezer forint megfizetésére volna köteles, míg a név feltüntetése egy emléktárgyon, kiadványon darabonként 100 forintba kerülne. A rendelettervezet emellett azt is kimondja, hogy a már korábban megszerzett névhasználatot nem kell ismételten engedélyeztetni, de a felvett név használatát a főpolgármester megtilthatná, ha az ütközik a főváros érdekeivel.

Ha a testület megszavazza, nettó 2,8 százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja Budapesten. A változtatás egy négytagú család esetében, családi házas övezetben, egy 110 literes edény heti egyszeri ürítése esetén havi 70 forint többletkiadást jelentene, vagyis a jelenlegi havi 2.516 forint helyett 2.586 forintot kellene fizetni.

A főváros két autista, valamint egy súlyos és halmozottan sérült tanulókat fejlesztő iskolai csoportot indítana a saját intézményhálózatán belül, ehhez összesen 6,5 millió forint fejlesztési forrás átcsoportosítására van szükség.

A közgyűlés tervezett napirendjén szerepel az idei útfelújítás program módosítása, valamint a hídfelújítások, a CET Közraktárak projekttel kapcsolatos döntések, valamint a Rác fürdő ügye, a javaslatokat azonban csak később lehet megismerni.

Dönthetnek arról is, hogy Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója újabb ötéves megbízást kapjon; továbbá arról, hogy 150 millió forint előrehozott támogatást utaljanak a Vígszínház Nonprofit Kft.-nek.