Minden tekintetben a 2013-as év nevezhető kivételnek, ekkor a kormány a rezsicsökkentések hatására jóval több jövedelmet tudott a háztartásoknál hagyni, azonban a jövőben inkább az inflációnak megfelelő emelésre kell felkészülnie az ellátottaknak, vagyis a pénzük vásárlóértékének megőrzésére.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken késő délután tette közzé, hogy a rokkantsági és rehabilitációs ellátások 2014. január 1-jétől 2,4 százalékkal emelkednek, ugyanakkora mértékben, mint például a nyugdíjak. A hatályos törvények szerint az ellátásokat a költségvetés tervezésekor jövő évre várt inflációnak megfelelően kell emelni, a kormány pedig 2014-ben 2,4 százalékos inflációval számol, amely teljes egészében megegyezik az MNB által még szeptemberben kiadott inflációs előrejelzés ide vonatkozó becslésével.

Mindezek alapján elmondható, hogy közel 600 ezer bizonyos mértékben egészségkárosodott személy kap jövőre inflációnak megfelelő emelést, másként megfogalmazva az ellátottak járandósága a vásárlóértékét megőrzi. Az átlagos ellátások értéke az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint alig haladják meg a 62 ezer forintot, vagyis ehhez viszonyítva az átlagos emelés 1500 forint körül lehet havi szinten. Persze az ellátottak körében óriási eltérések lehetnek a bázis miatt, vannak olyan ellátottak, akik már most is bőven 100 ezer forint feletti összeget kapnak, viszont vannak olyanok is, akik mindössze a minimálbér harmadát.

Annyi viszont már most elmondható, hogy a rokkantsági és rehabilitációs ellátást kapók helyzete jövőre reálértelemben nem fog javulni, csak akkor kerülhetne erre sor, ha váratlanul az infláció lecsökkenne, ahogy például 2013-ban a rezsicsökkentések miatt láthattuk. Visszagondolva a 2013-as esztendő kivételes volt a nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátást kapók számára, a kormány ugyanis év elején 5,2 százalékos emelést szavazott meg, miközben az infláció a rezsicsökkentések következtében körülbelül 2 százalékra esett vissza.

Ebben az évben várhatóan reálértékben az ellátások 3,2 százalékkal nőnek. Ez az összeg egy ellátottra számítva közel 2000 forint, ami ilyen gazdasági környezetben sokak számára jelenthet enyhülést és a háztartásokra nehezedő nyomás csökkenését. Főleg, ha azt is megnézzük, hogy a rokkantsági ellátottak fogyasztói kosarában például a rezsikiadások jóval magasabb arányban szerepelnek, mint egy átlagos háztartás esetében. A 2013-as év azonban ebből a szempontból kivételes volt, a jövőben sokkal inkább ahhoz kell hozzászokni, hogy a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások az inflációnak megfelelően emelkednek.