Döntött a kormány: hoppon maradnak a vasúton utazók

Egy évszámot cserélt ki a kormány egy éppen 10 évvel ezelőtt hozott rendeletben, de ezzel 5 évvel eltolta a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítési lehetőségét. Ezek körébe tartoznak a késésekkel kapcsolatos szolgáltatások is.
Németh Géza, 2019. december 1. vasárnap, 12:05
Fotó: Napi.hu

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a 2009 december elsején elfogadott rendeletet módosítja. Az eredeti rendelet alapja az utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 2007-ben hozott uniós EK-rendelet volt.

Az akkori magyar kormány a vonaton utazók jó pár jogának érvényesítésére a 2019. december 4-i határidőt szabta meg, tehát csak ezt követően lehetett volna érvényesíteni a jogokat. A mostani rendeletében viszont a kormány ezt a határidőt kitolta 2024. december 4-re.

A szóban forgó utasjogok körébe tartozik az, hogy ha a vonat késve érkezik vagy indul, akkor a vasúttársaságnak - vagy az állomás üzemeltetőjének - folyamatosan tájékoztatnia kell az utasokat a kialakult helyzetről, illetve a várható érkezési-indulási időről. Hatvan percnél hosszabb késés esetén az utasoknak térítésmentesen fel kell ajánlani:

  • ételeket, frissítőket,
  • szállást, amennyiben a késés miatt egy- vagy több éjszakai tartózkodás válik szükségessé,
  • az előző esetekben a vasúttársaságnak különös figyelmet kell fordítania a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők ellátására.

A vasúttársaságnak és az állomások üzemeltetőinek kötelessége, hogy a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők számára az állomás, a peronok és a járművek elérhetők legyenek. A vonat személyzetének pedig térítésmentesen kell segítséget nyújtania ezen személyek le- és felszállásához.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2019.12.02 12:50

Nem baj...éljen az űrutazás!!! Hamarosan a NASA mintára megalakul a magyar NERSA
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mariusz_, 2019.12.02 12:33

HAHAHA - reagálna erre a cikkre a magyarok 99,9%-a. Ez a tragikus. A magyar el sem tudja képzelni, hogy neki jó legyen, hogy a jogait érvényesíthesse. Ha a magyarnak jó lenne, meghasonulna önmagával, nem tudna vele mit kezdeni. Ezért működik ilyen hatékonyan a szőnyeg alá söprés, a saját magának ártás, és saját magának kifosztása, az összefogás teljes hiánya.
Sebaj, a következő elbukott selejtezőn is lehet majd soho partyt, ismerős arcokat és grofót üvölteni teli torokból. Mert az viszont "egyesíti a nemzetet".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziddha, 2019.12.01 17:17

Magyarország jobban teljesít -szól a fidesznyik mantra ! Akkor miért nem európai a Volán és a vasúti közlekedési
szabályozás ? Miért nem akar fizetni a maffia államnak tűnő NER, a MÁV és a Volán , sokszor színvonaltalan
"szolgáltatása miatt ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html