Az erről szóló elfogadott előterjesztés szerint a kormány korábbi határozatának értelmében megvizsgálta a régió szétválasztásának lehetőségét és módját. Ha a kormány indokoltnak ítéli meg a közép-magyarországi régió szétválasztását, akkor az erről szóló kérelmet benyújtja az Európai Uniónak.

A javaslat szerint a közép-magyarországi régió szétválasztásának szükségességét és Budapest önálló NUTS 2 régióvá válását a régión belüli fejlettségi különbségek indokolják. A szétválasztás célja tehát az, hogy a térség egésze a valós fejlettségének megfelelő statisztikai besorolásba kerüljön, ami hozzájárulhat a belső kohézió erősítéséhez, és - a meglévő fejlesztési lehetőségek jobb kiaknázásával - a kedvezőbb versenyképességhez, valamint az itt élők életminőségének javításához.

Budapest és Pest megye önálló NUTS 2 régióvá válása után 2020-tól Pest megye a támogatható tevékenységek tekintetében - a kevésbé fejlett régiókéhoz hasonlóan - a jelenlegihez képest bővebb mozgásteret kapna, és várhatóan több európai uniós pénzügyi forrás lehívására lesz jogosult, ami a fővárossal közösen megvalósítandó projektek esetében nagyobb arányú megyei hozzájárulást is feltételez.

Budapest önálló NUTS 2 régióvá válása esetén a 2021-2028-as európai uniós programozási időszakban már önálló, kizárólag Budapest területére fókuszáló operatív program készülhet, ami a korábbi időszakokhoz képest jelentősebb fővárosi érdekérvényesítést tenne lehetővé. A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag fogadta el a javaslatot.