Drágább lehet a készpénzfelvétel - ez lesz a megszorítás?

Már találgatnak az elemzők, hogy melyik költségvetési tétel kiigazítása válik szükségessé ahhoz, hogy az Európai Bizottság kiengedje Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Legnagyobb valószínűség szerint a tranzakciós illeték változhat, amiből eddig az időarányosan tervezett fele folyt be a költségvetésbe.
Gerőcs Tamás, 2013. április 16. kedd, 18:11
Fotó: Napi.hu

Bár a szakértők számítottak rá, a kormány nem jelentett be újabb költségvetési kiigazító intézkedést, emiatt az idei és jövő évi hiánycél tarthatósága körül megmaradtak azok a kockázatok, amire az Európai Bizottság legutóbbi országjelentésében már felhívta a figyelmet. Közgazdász körökben most arra számítanak, hogy a nyárig mégis valamilyen pótlólagos intézkedést, például a pénzügyi tranzakciós illeték jelenlegi 0,3 százalékos kulcsát fogja megemelni a nemzetgazdasági minisztérium.

A várakozásokkal ellentétben nem jelentett be újabb költségvetési kiigazító intézkedéseket a kormány a legfrissebb konvergencia programban. Bár az első három hónap költségvetési adatai alapján nem kizárt, hogy intézkedés nélkül is teljesüljön a 3 százalék alatti hiány, de biztosabb lenne a helyzet, ha további konszolidációs lépések jönnének - mondta el lapunknak Gabler Gergely, az Equilor szenior elemzője. Szerinte az Európai Bizottság valószínűleg csak ezek fejében engedi ki Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól, így nem kizárt, hogy májusban ismét előkerül a kérdés.

Látszik ugyanis, hogy a tranzakciós adóból befolyó bevételek időarányosan fele részben teljesültek csak, így itt elcsúszás van. Gabler ezért nem tartaná meglepőnek, ha a tranzakciós adó mértéke, illetve köre növekedne. A szakember elsősorban a készpénz felvételt terhelő illeték kulcs emelését tartja valószínűnek, de szóba kerülhet az államkincstári körben eddig mentesülő tételek adóztatása is.

A növekedési előrejelzés továbbra is meglehetősen optimista mind az idei (0,7 százalék), mind a jövő év (1,9 százalék) tekintetében, így ebből az irányból is jöhetnek kockázatok. Az inflációs előrejelzés viszont inkább pesszimistának (3,1 százalék) tekinthető az idei évet nézve. A korábbinál jelentősen alacsonyabb áremelkedési környezet szintén ronthatja a GDP arányos hiány mutatót, mivel egyrészt kisebb adóbevételi számokat eredményezhet, másrészt a nevezőben szereplő GDP nominális értékét is csökkenti az alacsonyabb GDP deflátor miatt - mondja Gabler.

A kormány kamatokra és hozamokra vonatkozó előrejelzéseit magasnak tartja Árokszállási Zoltán, az Erste szakértője, szerinte a kormány láthatóan azt várja, hogy további kamatcsökkentések lesznek az idén, amivel bár egyet is lehet érteni, a hosszú állampapír-hozamokra vonatkozó jövőre várt 3,9 százalékos előrejelzés azonban nem nevezhető konzervatívnak, tekintettel arra, hogy jelenleg az 5 és 10 éves állampapírhozamok 5,2-5,6 százalék körül vannak.

Árokszállási szerint kérdés, hogy nem túl optimista-e a GDP várakozás, és lesz-e elég költségvetési bevétel a kiadások emelkedésének finanszírozására, ráadásul úgy, hogy a költségvetés szabad tartalékainál is markáns csökkentést tervez a tárca jövőre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Kotkodus, 2013.04.18 12:06

tegnap is volt cikk erről. már akkor sem értettem...
időarányosan 17,4 mld folyt be a tervezett 35 mld-ból.
de varga a tervezett éves 300 mld-ból 220-at vár.
és azt állítja, hogy részben az államkincstár "teljesít alul"...

nem értem, hogy hogy lesz kb. 50%ból kb. 75%.
nem értem, hogy hol javítja az állami szaldót az, ha az államkincstár több illetéket fizet...

és az illeték emelése csak az egyik kérdésemre ad választ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.04.17 21:06

@rigolya: Igaz ők még a maguk csökevényes tranzakciós adóját is megszüntették már... néhány éve!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.04.17 21:05

Svédországban már szinte megszűnt a készpénz-használat... Ez is a nap egyik híre volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Gazdag1, 2013.04.17 20:38

A nyugdíj emelést a bankokon keresztül szépen vissza veszi a kormány, a védekezni csak a folyószámla megszüntetésével lehet, hozza inkább a postás a kis nyugdíjat, nem kell bajlódni a kártyás fizetéssel, és nincs tranzakciós díj!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jegger, 2013.04.17 16:43

Kérnénk szépen a járandóságainkat KP- be.
Az átutalt pénzünk után mire hozzájutunk, rengeteg adó- illetékkel terhelődik.
Pedig az már adózott pénz!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html