Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A növényi termékek árszínvonala 21,4, az élő állatok és állati termékeké 3,0 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szintről - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.

2009. január-júliusban az agrártermékek termelőiár-szintje 21,2 százalékkal mérséklődött, ami a növényi termékek árszínvonalának 29,7 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,6 százalékos csökkenéséből adódott.

2009 júliusában a gabonafélék termelői ára a 2008. júliusihoz viszonyítva 25,2 százalékkal visszaesett. Ebben a hónapban kezdődött a búza betakarítása és az idei évi termény értékesítése, ennek következtében a búza termelői ára a 2009. júniusihoz képest 23,6 százalékkal mérséklődött. A kukorica ára tartja a májusi szintet (31,3 Ft/kg), e termék értékesítési dömpingje a következő hónapokban várható.

Az olajnövények termelői ára 38,7 százalékkal esett vissza. A káposztarepcénél tavaly június óta az árak folyamatosan mérséklődtek - kivéve 2008 decemberét és 2009 májusát -, de a kilengések után mindig visszaállt a világpiaci ármozgásoknak megfelelő csökkenő trend. A napraforgónál az idei termék értékesítése még nem kezdődött el. Az elmúlt egy évben nem volt egyenletes az árcsökkenés, a 2009. júliusi (64,4 Ft/kg-os) felvásárlási ár elmaradt a 2008. szeptemberi 79,8 Ft/kg-os betakarítási ártól.

A burgonya termelői ára 3,6 százalékkal nőtt, a zöldségféléké 6,0 százalékkal mérséklődött. Ebben az időszakban a legjelentősebb súlyú termékek a zöldborsó és a zöldpaprika voltak, előbbinek 0,6, utóbbinak 29,3 százalékkal csökkent az ára az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A gyümölcsök termelői ára 20,1 százalékkal esett vissza; a meggyé 9,7, a ribiszkéé 29,6, a barackféléké 25 százalékkal csökkent.

A vágóállatok termelői árainak 2,7 százalékos növekedése a vágómarha és a vágósertés árának 12,4, illetve 7,9 százalékos emelkedéséből, továbbá a vágóbaromfi árának 5,2 százalékos mérséklődéséből adódott. A vágómarha felvásárlási ára 2009 májusáig (351,4 Ft/kg) nőtt, majd júliusra 340,8 Ft/kg-ra csökkent. A vágósertés felvásárlási ára a februári 313 Ft/kg-ról folyamatosan 340,5 Ft/kg-ra növekedett.

Az állati termékek árainak 16,0 százalékos mérséklődésén belül az étkezési tyúktojás termelői ára 8,3 százalékkal emelkedett, a tejé 24,5 százalékkal visszaesett. A korábbi hónapok árcsökkenése folytatódott, ebben a hónapban a tej felvásárlási ára már csak 56,4 Ft/l-t ért el.

2009. január-júliusban a gabonafélék termelői átlagára 39,2 százalékkal mérséklődött az előző év első hét hónapjához képest; az ipari növények ára 17,0 százalékkal lett alacsonyabb. A burgonya ára 5,7 százalékkal nőtt; a zöldségféléké 6,4, a gyümölcsöké ennél jóval nagyobb mértékben, 23,4 százalékkal csökkent.

A vágóállatok termelői árai 3,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (13,0, illetve 10,3 százalékkal), a vágóbaromfié csökkent (6,6 százalékkal). Az állati termékek árai az idei év első hét hónapjában 18,3 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a tejé 26,1 százalékkal visszaesett, a tojásé 5,5 százalékkal nőtt.