Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hegyközségektől érkezett visszajelzések alapján a tartós fagy - amely jelen esetben akár mínusz húsz fok alatti hőmérsékletet is jelentett - elsősorban a mély fekvésű, fagyzugos szőlőterületeken okozott kárt - mondta Légli Ottó, a HNT elnöke.

A szőlészeti kutatóintézetek jelzése alapján azokban az ültetvényekben is kárt okozhatott a fagy, amelyeket a 2016-ban elemi kárt szenvedtek. Noha e helyeken a hőmérő higanyszála nem érte el a kritikus -20 fokot, a jégkár miatt be nem ért szőlővesszőkön lévő rügyképletek így sem tudták elviselni a tél okozta károsodásokat - olvasható a tanács közleményében.

A HNT arra számít, hogy 2017-ben mind a szőlő felvásárlási ára, mind a borok ára emelkedik.

Frittmann János, a HNT szakmaközi bizottságának elnöke szerint a károsodás mértékét jelentősen befolyásolja az adott szőlőfajta hideggel szembeni ellenálló képessége, a szőlőültetvény kondíciója és földrajzi kitettsége. Egyes fajták esetében néhány területen a termőrügyek 90 százaléka is áldozatául esett a fagynak.

A terméscsökkenés nagyságára nézve az lesz a döntő, hogy a mellékrügyek milyen mértékben károsodtak, és azok mennyi termőképletet tartalmaznak, ettől függ a szőlő regenerálódó képessége. A károsodás a gazdák számára mennyiségi kárt jelent, a 2017-es bor minőségét nem veszélyezteti - zárul a HNT közleménye.