Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A forint-euró árfolyam 2018. május 14-én lépte át a 315 forintos határt, azóta folyamatosan gyengül. Június 11-én következett a 320 forint, 21-én pedig a 325 forint fölé csúszott, miközben 2018 korábbi hónapjaiban 310 forint körül alakult az árfolyam, június 29-én pedig járt már 330 forint felett is. Ez egy 20 forintos sávot jelent, amiben a forint eddig mozgott - összegzi az elmúlt időszak eseményeit a Blokkk.com kereskedelmi szakblog.

A Blokkk.com idézi az elemzői véleményeket, miszerint gyengébb szinten stabilizálódhat a forint, így könnyen lehet, hogy a jövőben 320 forint feletti euróárfolyamhoz kell hozzászokni. Bár a korábbi években is volt már ilyen, most úgy tűnik, lesz drágulás is a forint gyengülés következtében, döntő részben az import és a magas importhányadú termékek körében.

A várható, jelenleg még visszafogottabb mértékűre becsülhető bolti drágulás oka, hogy más költségek is emelkedtek már, így a beszállítók és a boltosok mozgástere az árképzésben szűkülhet - jegyzi meg a szakblog. Az egyik költségtényező, hogy 2016-tól a gazdaság növekedésénél nagyobb a bérek, keresetek emelkedésének üteme, 2017-ben 10 százalék feletti volt és 2018-ban is megközelítheti ezt az ütemszintet. A Blokkk.com szerint ez a helyzet a beszállítóknál is: rajtuk keresztül pedig az átadási árban keletkezett súlyos feszültség forrása.

A másik költség, ami emelkedett, a szállítás díja, az üzemanyag ára. Ráadásul egyes mezőgazdasági termékek, alapanyagok világpiaci ára is elmozdulhat felfelé, ami további bizonytalansághoz vezethet az árakban. "A gabonások, tejesek már jeleztek áremelkedést" - mutat rá.

A boltosok árképzésében a döntő tényező a beszerzési ár, a boltos csak az árrésével (a beszerzési és az eladási ár különbségével) tud esetleg sakkozni, de ez is egy szűk mozgásteret jelent, ha nagyobb a drágulási hullám és csillapítani kényszerül azt.

A boltos viszont a legtöbbször tehetetlen, ha a beszerzési árat a szállító megemeli. Az import iparcikkeknél a közeljövőben, az élelmiszerpiacon legkorábban a késő őszi, tél eleji hónapokban indulhat drágulásnak a külföldről behozott portéka. Egy 320-325 forint közötti euróárfolyam mellett pedig még visszafogott, mérsékelt és az egyes boltok, továbbá termékcsoportok között eltérő nagyságú lesz a drágulás, és hogy mennyi lesz a banán, a citrom ára decemberben, azt ma még csak találgatni lehet.

Képünk forrása: Shutterstock