Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az afrikai sertéspestis megállítását célzó szakmai javaslat hivatalosan ötezer sertés leölésével számol, a portál forrásai szerint azonban ennek a többszöröse lehet a végső szám, nemrég kiterjesztették a fertőzött területet, a legrosszabb a helyzet Észak-, illetve Kelet-Magyarországon.

A portál birtokába szakmai anyag szerint a "kislétszámú állományok", vagyis a "háztáji tartásban, néhány sertésből álló állományok jelentik a legnagyobb kockázatot", miután a hagyományos háztáji tartásnál "valósulnak meg legkevésbé a járványvédelmi megelőző intézkedések". A megoldást a belga példa átvételében látják, ahol a teljes házisertés-állományt, mintegy 5000 állatot leöltek.

Noha az anyag szerint a tervezett intézkedéseknek nincsen alternatívája, azt valamiért mégis jegelték, a portálnak nyilatkozó források úgy vélik, az önkormányzati választások előtt a lépés politikai kockázatot jelent.

Az előterjesztés szerint az intézkedést szakmai szempontból elkerülhetetlenként kell kommunikálni, mint amivel megelőzhető az egész sertéságazatot és az egész társadalmat is érintő kár".

Az anyag 3 verzióval számol: a legdrasztikusabb a fertőzött területen valamennyi kislétszámú sertésállományt kiirtaná állami kártalanítás mellett. Enyhébb változatban egy kisebb részen a fertőzött területen belül található úgynevezett szigorúan korlátozott területen vágják le az állatokat. Létezik egy olyan változat is, amely szerint csak azoknak az állatait ölik le, akik nem felelnek meg az előírásoknak, vagy akik ezt nem vállalják.

A szaktárca szerint egyértelműen megérné a kíméletlen, de kockázatokat minimalizáló megoldás, ugyanakkor a javaslat készítői elismerik, hogy a lépés "társadalmi hatása" szembemegy a háztáji gazdaságok erősödését célzó törekvéseikkel, rosszat tesz a házi sertéstartásnak, "a házi vágás hagyományának", és veszélyezteti a kistermelői tevékenységet folytatók helyzetét.

A javaslat sötét jövőt jósol: a vírus 12 évvel ezelőtti megjelenése óta szerzett nemzetközi tapasztalatok és a mostani terjedés gyorsasága alapján "egyre biztosabbnak tűnik, hogy amíg nem lesz a betegséggel szemben hatásos vakcina", addig a terjedése a vaddisznó állományban megállíthatatlan. Ezért a már fertőzött területeken "nagyon hosszú ideig jelen lesz a vírus".