Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már csaknem kiemelték a dunai balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát, de a mentés még sokáig tarthat a Margit-hídnál. A teljes hajótest a víz felszínén van. A katasztrófavédelem a helyszínre szivattyúcsöveket vitt, ezeket összeszerelve jelenleg tart a víz kiszivattyúzása a hajótestből. Csak azután emelik ki a roncsot, hogy a területet teljesen felderítik. A roncson látszanak az ütközés okozta pusztítás nyomai.

Újabb hevedert kell bekötni, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában. A kiemelést megnehezíti, hogy a hajó besodródott az uszály alá, ahova majd átemelik a roncsot. Kicsit oldalra dől a roncs, ezt megpróbálják vízszintesbe billenteni.

Negyed 11-es információk szerint az a terv, hogy újra megpróbálják megemelni a Hableányt és megkeresik a további áldozatokat, ehhez áthúztak egy ötödik hevedert is a hajó alatt. Az egyik, mentésben részt vevő szakember azt mondta, hogy az elsődleges feladat az áldozatok megtalálása, a hajó kiemelése csak a második. A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van. A helyszínen mintegy 10 percig Pintér Sándor belügyminiszter is felbukkant (a képen középen).

A mentés már kora reggel elkezdődött és négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából. A megtalált holttestek között van az egyetlen gyermekáldozat is. Vélhetően az ő teste előtt tisztelegtek a több médium által közölt fényképeken a mentésben és kiemelésben részt vevők. Két nagyszülő, a lányuk és hatéves unokájuk is a tragikus budapesti hajóbaleset áldozatai között van. A 38 éves édesanya kozmetikusként dolgozott, a nagyszülők sokszor vigyáztak a hatéves kislányára, a nő az európai körutat ajándékba vette nekik, hogy így köszönje meg a segítséget.

Segíti a munkát, hogy csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta. Kedd reggel 8 órakor 417 centimétert mértek.

A meteorológiai előrejelzés szerint számottevő csapadék csak a bajor területeken várható, így folyamatos, intenzív apadást várható.A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet.