Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár a magyar fiatalok 45 százaléka akár másik megyébe is átköltözne egy jó ajánlat miatt, egy évvel korábban még 59 lett volna hajlandó a költözésre. A másik megyébe átköltözni hajlandók aránya a diákok és a 26 év alattiak körében kifejezetten magas 76, illetve 56 százalékos - derül ki a K&H ifjúsági indexének harmadik negyedéves felméréséből.

A munkaviszonyban lévő fiatalok viszont óvatosabbak: csak a 39 százalékuk menne más megyébe egy állás miatt, míg egy évvel korábban még jóval többen, 48 százalékuk tartotta ezt elképzelhetőnek. Településen belül a fiatalok 14 százaléka, míg megyén belül 20 százalékuk váltana lakhelyet egy állásért. Ugyanakkor a fiatalok 21 százaléka teljesen kizártnak tartja, hogy az országon belül költözzön a munkavállalás miatt.

Mennyiért mennének?

A kutatás vizsgálta azt is, hogy a dolgozó fiatalok mennyivel nagyobb fizetésért váltanának munkahelyet. Legnagyobb részük úgy gondolja, hogy igen nagy ára lenne a költözésnek: 37 százalékuk legalább a jelenlegi bére duplájáért költözne új helyre az országon belül, de minimum 75 százalékkal nagyobb fizetésért az érintettek 19 százaléka menne máshová.

Eközben 26 százalékuknak ehhez elég lenne 50 százalékkal magasabb összeg is, 25 százalékkal magasabb fizetésért viszont csak 6 százalékuk költözne, míg százalék teljesen elutasító: ők azok, akik úgy gondolják, nem tudnának nekik annyit fizetni, hogy új helyen kezdjenek új munkát és életet.

A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. szeptember 13-24. között történt.

A diákok mennének inkább külföldre

Kiderül az eredményekből az is hogy a fiatalok 17 százaléka egy jó külföldi ajánlatra biztosan igent mondana és 45 százalék mondta azt, hogy valószínűleg élne is ezzel a lehetőséggel. A külföldre költözést a diákok mindössze 3 százaléka utasítja el határozottan, ezzel szemben a már dolgozó fiatalok 20 százalékánál nem jöhet szóba ez a forgatókönyv.

Címlapkép forrása: : Pexels.com.