Durva bírságokat osztanak az autósoknak az egyik budapesti helyszínen - ne érje meglepetés!

A Fővárosi Közterület-felügyelet újabb veszélyes közlekedési gócpontot talált, ahol azonnali beavatkozásra van szükség. Most Óbudán csapnak le a táblát figyelmen kívül hagyó autósokra, és adják át a hibáért járó 50 ezer forintos bírságról szóló csekket - értesült a Vezess.hu.
K. Kiss Gergely, 2017. március 4. szombat, 11:58

Tavaly óta Újpesten az Istvántelki útról a felüljáróra kanyarodókat 50 ezer forintra bírságolják a kötelező haladási irányra vonatkozó szabály megszegésért. Akkor a hosszas levelezés, közfelháborodás eredményeképp egyértelmű felfestéssel tették átláthatóvá a kereszteződést - emlékeztet a portál.

Mostanság a III. kerületben a Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésében már automatizálták a csekkgyártást, térfigyelő kamera felvételei alapján kerül postára a büntetés.

Itt minden lámpaváltásánál akad egy-két autós, aki a tiltás ellenére jobbra kanyarodik. Régen itt engedélyezett volt a jobbra kanyarodás, sokan rutinból vezetnek, figyelmetlenül. Nem árt, ha mindig komoly koncentrációval pásztázzuk a táblákat, mert könnyen ilyen helyzetbe kerülhetünk - hívják fel a figyelmet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

fifibacsi, 2017.03.05 10:27

@laci_52: De, a jelzett helyen sajnos okoz: a szabálytalankodók igyekeznek minél gyorsabban bekanyarodni, és a forgalmas gyalogátkelőhelyen haladók közé nyomulnak be.
A súlyosabb szankcionálást én sem tudom megmagyarázni; a szomszédban mindkét móka (kanyarodás, gyorshajtás) alapból 40 euróba fáj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.03.04 22:55

@fifibacsi: Ha figyelmesen olvastad, amit írtam, rájöhetsz a a lényegre: egy ilyen bekanyarodásért az 50 ezer forint aránytalanul szigorú büntetés, mivel nem okoz balesetveszélyt. Nincs arányban azzal, hogy egy szimpla gyorshajtás(ami sokkal balesetveszélyesebb!) "mindössze" 30 ezerbe kerül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

fifibacsi, 2017.03.04 20:27

Nos, nem lehúzás és nem kizsákmányolás. Azzal, hogy megszüntették a jobbra kanyarodást, sikerült használhatóvá tenni a kereszteződést főleg a közösségi közlekedés, de az autósok számára is. Olyan mennyiségű figyelmeztető tábla, felfestés, nyíl jelzi a kizárólagos egyenes áthaladást, hogy vaknak/részegnek/drogosnak, de elsősorban a szabályokat semmibe vevőnek kell lenni ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja valaki. Eredmény: az átkelőn áthaladó gyalagosok veszélyeztetése, illetve ha valamiért azokat nincs kedve elütni, akkor a Bécsi út keskeny forgalmi sávjában a teljes forgalom feltartása.
A kanyarodás kiváltására átszervezték a Kolosy tér - Lajos utca csomópont közlekedését, biztosítva (tényleg) az autók felkanyarodását a Szépvölgyi útra, bár ott csúcsforgalmi időben azért lassú haladással kell számolni.
Ha valahol indokolt az ilyen kamerás ellenőrzés, akkor ezen a helyen az. Most, hogy elterjed a híre a kamerának, feltehetőleg kevesebbn mernek szabálysérteni, ők is a Kolosy térre váltanak át, és majd kiderül, mennyire hatásos az említett átszervezés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

fazakasl, 2017.03.04 17:29

Lehetne kollektíven tiltakozni ellen, mert a szándék átlátszó és teljesen egyéretelmű. Kizsákmányolás!
És persze erre mindig azt hazudják, hogy "neveló szándékú".
Egy nagy lófaszt! Ha 2x elkapnak, máris oda egy havi átlagfizetés!
Szemét banda, bojkottálni kell őket - az minimum!
Most kellene ide Budaházy és egyből felrobbantani az irodájukat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.03.04 16:26

Ez egy szimpla lehúzás. Egy ilyen kanyarodás sokkal kevésbé balesetveszélyes, mint agy gyorshajtás, ami alapban 30 ezer.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html