A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) 2009 és 2011 között visszaélt jelentős piaci erejével - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vizsgálat során ugyanis kiderült, hogy a Spar csak abban az esetben forgalmazta adott beszállító termékét, ha az elfogadja, hogy a vállalkozás a teljesítmény arányos bónusz (TAB) formájában utólagosan árkedvezményt érvényesít vele szemben.

A GVH szerint a kereskedelmi törvény alapján a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő egyrészt nem írhat elő egyoldalúan díjakat a beszállítóival szemben másrészt kedvezményrendszerük feltételeit kötelesek indokoltan kialakítani. A GVH ezért ötvenmillió forint bírságot szabott ki a Sparra. A GVH a bírság összegének megállapítása során enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a kereskedelmi törvény alapján a vizsgált magatartás jogsértő jellege nem volt egyértelműen megítélhető.

Mivel hasonló kedvezményrendszereket más kereskedők is alkalmazhatnak, ezért a GVH vizsgálja a velük szembeni eljárás lehetőséget is.

A GVH még 35 millió forint eljárási bírságot is kiszabott a vállalkozásra. A bírság összegének a megállapításakor a GVH figyelembe vette, hogy ugyanebben az eljárásban a Spar mar kapott - 17 millióhoz közeli - eljárási bírságot illetve, hogy a Spar rosszhiszemű, eljárás elhúzására irányuló magatartást tanúsított, ráadásul az eljárás végső, döntéshozatali fázisában.