Durva túlárazásokra bukkant Márki-Zay

Hódmezővásárhely összesen 650 millió forintot költött a helyi térfigyelőrendszer kiépítésére. A városban sok helyen fürtökben lógnak a kamerák: egy-egy oszlopra több kamera is került. A piaci árnál jóval drágábban vették az eszközöket - írja a 24.hu.
Szabó Dániel, 2018. május 17. csütörtök, 18:59
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Miközben Hódmezővásárhely költségvetése milliárdos adóssággal terhelt, addig az elmúlt években 650 millió forintot költöttek egy térfigyelőkamera-hálózat kiépítésére. A hálózat újabb és újabb bővítését annyira támogatta a korábbi városvezetés, hogy a 2-3 millió forintos kameránkénti árat is megadták a vállalkozóknak. Maguk az ipari kamerák ára átlagban 200 ezer forint volt, a komolyabb, speed dome kameráké 600-700 ezer között mozgott, de a vezetékek és oszlopok kiépítésével árazták túl a projektet - állította Hadházy Ákos LMP-s politikus és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere a csütörtöki Korrupcióinfón.

A 2013-as "Zöld Hódmezővásárhely" projektben a System Service Kft. 13 millió forintért vállalta 12 ipari kamera és 4 speed dome kamera felszerelését. Jóllehet a technika ára nem nőtt, ugyanez a hódmezővásárhelyi cég 2017-ben már 94 milliót számlázott 23 ipari kamera és 8 speed dome kamera telepítésére, amivel 3,6-szoros kameránkénti árnövekedést ért el - írja beszámolójában a 24.hu.

Bár a februári időközi választáson elért győzelme után a fideszes többségű helyi képviselőtestület azt ígérte, együttműködnek Márki-Zay Péterrel, a múlt héten durván leszűkítették a mozgásterét. Útfelújítási projektek nyúltak bele a költségvetésbe úgy, hogy például elvonták a pénzt a városháza felújításától, amely miatt a Belügyminisztérium durva bírságot róhat a városra.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2018.05.17 19:15

Valamiből csak fel kellett építeni lézerjános várkastélyát nem ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html