A Napi Gazdaság hétfői számának cikke


Még az ország fejlettebb, nyugati régiójában is folyamatosan nő a feszültség a munkaerőpiacon - állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek -, különösen a Közép- és a Dél-Dunántúlon. Több nagyvárosban arra is van példa, amit eddig inkább külföldi fotókon láttunk: magukra akasztott plakátokon keresnek munkát emberek, rendszerint "minden megoldás érdekel" felirattal. Ebben az is lecsapódik, hogy a tavaly tömegével elbocsátottak zöme minden tartalékát felélte, sokan mindenáron szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra.


Keresztes Ágnes, a munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó, Győrben, Veszprémben és Szombathelyen is irodát működtető Precíz Kft. főmunkatársa elmondta: miközben ügyfeleik száma az elmúlt két hónapban húsz százalékkal nőtt, kínálatuk - különösen érdemi kínálatuk - hétről hétre csökken. A bejelentett álláshelyek több mint kétharmada alkalmi, illetve jutalékos ügynöki munka. Egyre több példa van arra is, hogy a munkaerőigényt bejelentő cég nem kerül nyilvántartásba, mert pénzügyi háttere bizonytalan.


Sok kkv szeretne bérelt munkaerőt foglalkoztatni, de gyakran csak egy-egy néhány hetes "munkacsúcs" levezényléséhez; tavaly még nagyon nehéz volt kielégíteni az igényeket - mondta Keresztes -, ám azóta változott a helyzet.


Nagy Tibor, az ugyancsak munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Humán Kft. munkatársa is úgy látja, hogy a kölcsönzött munkaerő iránt folyamatosan nő az érdeklődés, ám egyre több cég jól képzett szakembereket szeretne foglalkoztatni ebben a formában. A Nyugat-, illetve Közép-Dunántúlon élők közül erre még kevesen szánják rá magukat, inkább elmennek egy olyan céghez, amely alacsonyabb munkakört, de biztosabbnak tűnő egzisztenciát kínál. Az ország más részeiből viszont sok jól képzett jelentkező van, csakhogy a lakhatást nagyon nehéz megoldani és a hitelfelvételi lehetőségek szigorodásával csak nőnek az ezzel kapcsolatos gondok.


Az elmúlt hónapokban a Humán Kft. irodájának ügyfélforgalma csaknem a négyszeresére nőtt - tette hozzá Nagy Tibor -, ebben jelentős része van annak, hogy hosszú évek óta munka nélkül lévő vagy állást korábban sose vállaló emberek szeretnének elhelyezkedni. Nem ritkaság, hogy egy-egy státusra akár százan is jelentkeznek. A szakember szerint a kilátások sem túl biztatóak: 2009 végén partnereik kétharmada még azt jelezte, hogy 2010 nyarától létszámot készül bővíteni, azóta harmaduk ezt az őszre tolta, harmaduk pedig csökkentette a korábban jelzett igényét.


Bár az ország nyugati feléből még mindig sok ezren ingáznak naponta Ausztriába vagy Szlovéniába dolgozni, az elmúlt időszakban az ottani lehetőségek is szűkültek. A feketemunka a szigorodó büntetések miatt mind kockázatosabb, dolgozónak és munkaadónak egyaránt. Úgy hírlik, mind többen csak akkor szánják rá magukat a Magyarországról érkezők alkalmazására, ha a jelentkező szakképzett, beszéli a nyelvet is és érdemes gyorsan, hivatalosan véglegesíteni.


Jól mutatja ezt, hogy a két szomszédos országból idén fele annyi munkalehetőséget sem ajánlanak szezonális mezőgazdasági munkára, mint egy éve - hívta fel a figyelmet Tatár Imre, az egyik zalaegerszegi, külföldi álláshelyek közvetítésével is foglalkozó iroda vezetője. De jelentősen visszaesett az érdeklődés az építőipari szakemberek, illetve betanított munkások iránt is, ráadásul a bérek is csökkentek. Az egészségügyi dolgozók, szociális gondozók előtt viszont továbbra is szabad, sőt egyre szabadabb a pálya.