A kormány honlapján megjelent tervezet indoklása kiemeli, hogy célja az Elektronikus Ügyintézési Felügyelet szerepének az erősítése. Ezért a felügyelet kezébe olyan eszközöket kell adni, amelyek hatékonyan segítik elő a problémák megoldását, a szolgáltatók jogszabályból eredő kötelezettségeinek megvalósítását.

Az elektronikus szolgáltatások csak a felügyeletnek benyújtott általános szerződési feltételek (ÁSZF) alapján nyújthatók. Az ÁSZF viszont változhat, de a változások nyomon követése jelenleg nem biztosított, mivel - a hatályos jogszabály alapján - csak a módosítás hatályba lépése után kell a változást bejelenteni a felügyeletnek. Így akár olyan módosítások is átvezetésre kerülhetnek, amelyek nem szolgálják az elektronikus ügyintézés javát.

A most javasolt módosítás szerint a szolgáltató az ÁSZF-ben bekövetkezett változásokat már a változás hatályba lépését megelőzően 30 nappal köteles a felügyeletnek bejelenteni, aki a bejelentéstől számított tizenöt napon belül kifogással élhet.