Már csak 5,7 százalékos visszaesést vár idén éves szinten a magyar bruttó hazai össztermékben az OECD, s a szervezet a következő két évben átlagosan évi 3 százalékos növekedéssel számol - derül ki a szervezet ma kiadott, frissített előrejelzéséből.

A csoport nyáron adott legutóbb előrejelzést a magyar gazdaság kilátásaira, akkor 8 százalékos idei visszaesést és 4,6 százalékos 2021-es növekedést vártak.

Az elemzés emlékeztet, hogy a Covid-19-járvány második hulláma elleni védekezés jegyében meghozott korlátozó intézkedések késleltetik a gazdasági kilábalást. Azonban ahogy a korlátozó intézkedéseket enyhítik és elkezdődik a hatékony védőoltás alkalmazása, a globális kereskedelem fellendül majd, amelynek révén a belső és külső kereslet is talpra állhat majd magától a jövő év közepe táján. Ugyanez igaz a magyar munkaerőpiacra is, amely szintén a jövő év közepétől kezdheti meg a kilábalást.

Korlátozott mozgástér

A költségvetési politika a jelentés szerint támogató maradhat a társadalombiztosítási befizetések további csökkentésével. Eközben a monetáris politikának az országban korlátozott lehetőségei vannak a kontraciklikus intézkedések meghozatalára, tekintve a folyamatos inflációs nyomást, amelynek csak egy része importált. A vállalkozások megőrzésére hozott átmeneti intézkedések fokozatos megszüntetésére lesz majd szükség ahhoz, hogy az újraelosztás ismét hatékony lehessen.

Az aktív munkaerőpiaci politika mellett szükséges lehet a munkanélküli járulék jelenlegi 3 hónapos időtartamának meghosszabbítása, ez segítené a foglalkoztatás átalakulását, amely biztosíthatná a gazdaság erősebb fellendülését - írják a szervezet szakértői.

Elveszett a lendület

Emlékeztetnek, hogy a magyar gazdaság növekedése nyomott maradt és a rövidebb távú mérőszámok azt mutatják, hogy a nyáron kezdődött fellendülés lendületét vesztette. A fogyasztói bizalom az ősz elején zsinórban három hónapon keresztül esett. Az ipari termelés ugyan meredeken emelkedett a tavaszi összeomlást követően, azonban szeptemberben még mindig a járvány előtti szintje alatt volt. Az alacsony kapacitáskihasználtság gátolta a beruházásokat is, miközben a forint gyors tavaszi leértékelődése növelte az inflációs nyomsást.

Az OECD szektorális elemzése szerint a negyedik negyedévben az új intézkedések következtében csak 1 százalék körül lesz a gazdaság kibocsátásának a visszaesése. Ugyanakkor a munkanélküliség a korlátozó intézkedések nyomán újra növekedésnek indul majd, különösen igaz ez az idegenforgalmi és vendéglátóipari ágazatra. A nemzetközi szervezet erre az évre a friss előrejelzése szerint 5, jövőre 6,4, 2022-re pedig 5,7 százalékos munkanélküliséggel számol Magyarországon.

A GDP 3,6 százaléka volt a gazdaságmentés

A kormány jelentősen, a GDP 3,6 százalékának megfelelő mértékben növelte a költségvetési kiadásokat a járvány hatásainak enyhítésére, a fiskális élénkítő csomag értéke mindent figyelembe véve elérte a 7,9 százalékot is. Az anyag szerint 2021-ben és 2022-ben az állami szektor beruházásainak növekedését részben az EU források fogják finanszírozni, a GDP 5,6 százalékának megfelelő összeggel.

Az előrejelzésben szereplő adatok persze rosszabbak is lehetnek majd a jövőben, ha a kormánynak elhúzódó korlátozó intézkedéseket kell alkalmaznia a járvány elleni harc során, vagy ha a globális autóipari szektor 2022-ig kiterjedő visszaeséssel szembesül.

Ugyanakkor kedvezőbb is lehet a kép, ha a fő exportpiacokon a vártnál gyorsabb és erőteljesebb lesz a fellendülés. Mindenesetre az OECD szerint a költségvetési politikának mindaddig támogatónak kell maradnia, amíg a fellendülés nem áll biztos lábakon Ebben pedig az általános támogatások irányából a célzottabb támogatások felé kellene majd a jövőben elmozdulni.

Mi várható a világban?

Az OECD kedden ismertetett legfrissebb előrejelzése szerint az idén a globális GDP 4,2 százalékkal csökken. A párizsi székhelyű szervezet szeptemberben nagyobb, 4,5 százalékos visszaeséssel számolt. A jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését a szeptemberben várt 5 százalékról 4,2 százalékra rontotta az OECD, amely 2022-re 3,7 százalékos globális gazdasági bővülést valószínűsít.

A jelentés szerint az euróövezet idei GDP-je a szeptemberben várt 7,9 százalék helyett 7,5 százalékkal csökken, jövőre 5,1 százalék helyett 3,6 százalékkal nő.

Legfrissebb előrejelzésében Németország idei gazdasági csökkenésével kapcsolatos várakozását 5,4 százalékról 5,5 százalékra növelte, miközben jövőre a GDP 2,8 százalékos növekedését várja a szeptemberben becsült 4,6 százalékos növekedés helyett az OECD.

Kína esetében nem változtatott előrejelzésén a szervezet: az idén továbbra is 1,8 százalékos, jövőre pedig 8 százalékos bővülést várt.

Az Egyesült Államok idei várható gazdasági visszaesésével kapcsolatos adatot 3,8 százalékról 3,7 százalékra módosították a jelentés összeállítói, a jövőre várt növekedési ütemet a szeptemberben becsült 4 százalékról 3,2 százalékra változtatták.

Japán GDP-je az idén várhatóan 5,3 százalékkal csökken a szeptemberben jósolt 5,8 százalék esés helyett, a jövő évi növekedési előrejelzést ugyanakkor 1,5 százalékról 2,3 százalékra feljavította az OECD.