Pontos adatok nincsenek a külföldön élő és munkát vállaló vagy a külföldre ingázó munkavállalók számáról, ugyanakkor a rendelkezésre álló statisztikák alapján viszonylag jól becsülhető a számuk - mondta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tanácsadója, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke a lapnak.

Nagyságrendileg háromszázezer magyar munkavállaló dolgozhat külföldön, közülük hozzávetőleg 72 ezren lehetnek az ingázók, tehát a Magyarországon élő, de külföldön munkát végzők.

A KSH munkaerő-piaci felméréséből becsülhető, hogy 2017-ben 110 ezer alá csökkent azon külföldön dolgozók száma, akiknek van magyarországi kötődésük. E munkavállalók többsége a határ mentén ingázik vagy havonta egy-két hétre vállal munkát, ám a fennmaradó időt itthon tölti. Ők a magyarországi statisztikákban szerepelnek.

Az NGM tanácsadója szerint kevesen vannak azok, akik azért hagyták el az országot, mert itthon nem boldogultak. Véleménye szerint teljes mértékben elfogadható, sőt bizonyos innovatív ágazatokban elvárt, hogy valaki néhány hónapot, akár évet külföldön töltsön. Ez egyfelől a nyelvtanulás miatt gyümölcsöző, másfelől a szakmai kompetenciák nemzetközi tapasztalatokkal és szakmai kapcsolatokkal is bővülnek. Ráadásul számos jó példa van arra, hogy a külföldön megszerzett tudást itthon sikeresen kamatoztatta a munkavállaló, nem utolsósorban pedig a külföldi tudásközpontokba is beépülnek a magyar tapasztalatok.

Hazánkban a környező országokhoz képest alacsony a külföldi munkavállalás mértéke - részletezte a szakértő. Romániában a külföldi munkavállalás már nemcsak munkaerő-piaci probléma, hanem az elvándorlásnak súlyos társadalmi következményei is vannak, mivel a szülők nagy számban utaznak külföldre dolgozni úgy, hogy a gyermekeiket otthon hagyják.

Lengyelországban szintén sokkal nagyobb mértékű a külföldi munkavállalás. A csehekre az ország földrajzi fekvése miatt elsősorban az ingázás a jellemző.