Mialatt az idén negyedével több pénzt költenek az autósok autópálya-matricára, mint tavaly, abban is változás mutatkozott, hogy a vásárlások miként oszlanak meg a magyarok és a külföldiek között.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - kizárólag a Napi.hu-nak küldött - adatai szerint 2014-ben az eladott e-matricák 41,1 százalékát váltották meg külföldi rendszámú és 58,9 százalékát hazai járművekre. Ehhez képest idén az első 10 hónapban az arány minimális mértékben nőtt a külföldiek irányába (41,115 százalék).

Különbség a havonkénti megoszlásban van: 2014-ben viszonylag kiegyensúlyozottan alakultak az arányok, kiugró értékeket csak júliusban és augusztusban lehetett látni, amikor a külföldiek súlya 48,2, illetve 53,8 százalékra nőtt. Tavaly csak augusztusban lépte át a külföldi autókra eladott matricák aránya az 50 százalékot. Húsvétkor és karácsonykor is megnő a tranzitforgalom, bár nem olyan mértékben, mint nyáron.

Forrás: NÚSZ

Idén az első 10 hónap adatai alapján egészen más a kép. Januárban az eladások mindössze 21,7 százalékát, februárban pedig 29,6 százalékát tették ki a külföldi vásárlások. Ebben szerepet játszhatott, hogy a fizetős úthálózat kiterjesztése miatt sok hazai autós már év elején kényszerült valamilyen matrica megvásárlására. A külföldi vásárlások aránya fokozatosan emelkedett és idén már két hónapban is átlépte az 50 százalékot (júliusban 51,2, augusztusban 56,4 százalék).

Forrás: NÚSZ

Ezek az adatok magyarázatot adhatnak arra, miért nem csökkent a legrövidebb (heti) matricák forgalma, mikor a magyarok körében olyan kedvelt útvonalak, mint a Budapest-Balaton személyautóval már elérhető évi 10-15 ezer forintból annak függvényében, hogy elég a keleti partot elérni, vagy a déli parton is végigautózna valaki.