Szoros, 51:49-es szavazati arány mellett, de pénteken a küldöttek elutasították Éger Istvánnak, a elnökének beszámolóját - olvasható a portálon.

A péntek estébe nyúló gyűlésen 15-20 egyenként háromperces hozzászólás volt, szinte valamennyi élesen bírálta a vezetést, felszólalásukat pedig vastaps követte. A beszámolóra 98 küldött mondott igent, 81 nemet, 18-an pedig tartózkodtak.

A jelenlévők szerint a beszámoló mindent szépnek és jónak festett le, stílusát pedig bicskanyitogatónak érezték. Az elnök ugyanis többször célzott a jelenlévő fiatalokra, akik még "nem tudhatják, hogy is vannak a dolgok", és a jelenlegi vezetés mindent megtett az orvosok érdekében.

A lap szerint mindez érdekes fordulatot hozhat a szombati elnökválasztáson.