A MOK tisztújításán a kormány egészségpolitikáját rendre keményen bíráló, az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportból alakult  Újratervezés orvoscsoport képviselői taroltak. Kincses Gyula elnöksége mellett Álmos Péter pszichiáter és Lénárd Rita belgyógyász lett az alelnök. A fogorvosi alelnöki posztot az őszi fogorvossztrájk szervezője, Nagy Ákos töltheti be - írja a napilap.

Kincses Gyula a győzelem után azt mondta, a választásokkal véget ért a politikai megosztottság, új időszak kezdődik. "A direkt politikai nyomásgyakorlástól tartózkodni fogunk, de ha valami nem jó a szakmának, vagy a betegeknek, azt szóvá fogjuk tenni" - fogalmazott. "A cél az, hogy orvosok egy munkahelyről tisztességes munkával meg tudjanak élni. Ehhez is pénz kell, de ha a kormányzat partnernek tekint bennünket, konstruktívabbak leszünk." - mondta többek között.

Az új elnök a lapnak a kamara mögötti cégháló átvilágításáról beszélt. Az apparátus lecserélését nem tervezik, aki képes megbarátkozni az új vezetés munkastílusával, moráljával, az maradhat. Kincses Gyula annyi elnöki tiszteletdíjra tart igényt, amennyit életkora és szakképesítése alapján szakorvosként a közellátásban keresne.

Éger István megkapja a törvény szerinti járandóságát, többletjuttatás nélkül - mondta a lapnak az új elnök.

Éger a tisztújítást tarvágásként értékelte. Szerinte remek feltételeket, képzett munkatársakat, kiváló infrastruktúrát, jó pénzügyi helyzetet hagyott utódjára, a sok alaposan előkészített, "végstádiumban" lévő ügy mellett.

Terveivel kapcsolatban elárulta, kivonuló mentőorvosként folytatja, az orvosi munkát. Úgy fogalmazott, büszke arra, hogy 63 évesen ehhez még jó a fizikuma.