A hepatis C évekig, akár évtizedekig tünetmentes lehet, azonban fokozatosan májkárosodást okozhat, a panaszok pedig javarészt már előrehaladottabb állapotban mutatkoznak. Emiatt a fertőzöttek nagy része nem is tud betegségéről.

Magyarországon nagyjából 70 ezer fő lehet érintett hepatitis C vírus-fertőzésben, de közülük körülbelül csak 20 ezer ember tud erről. A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) országos szűrésének célja, hogy az eddig nem felderített fertőzötteket minél hamarabb megtalálják, és még a májkárosodási stádium előtt kikezeljék betegségükből, és ezzel megakadályozzák a vírus további terjedését. Védőoltás nem létezik a Hepatitis C ellen (ellentétben más hepatitis vírusokkal), de a modern gyógyszerekkel ma már rövid idő alatt gyógyítható a betegség.

Így terjed a hepatitis C

A hepatitis C fertőzés elsősorban vér útján, véres beavatkozások, tevékenységek során terjed. Emiatt gyakori a fertőzés terjedése az intravénás kábítószert használók között, de a veszélyeztetettek között vannak a nem megfelelő higiéniás körülmények között testékszert behelyeztetők, vagy a tetováltatók, az akupunktúrás kezelést igénybe vevők. Rizikót jelenthet akár a közös fogkefe használat, fogínyvérzések esetében, vagy a közös borotva használat is, de akár pedikűrösnél, manikűrösnél vagy fogászaton is el lehet kapni.

A fertőzés veszélyeztetettjei közt vannak az egészségügyben dolgozók és a büntetés-végrehajtási intézményekben tartózkodók is. A vérkészítmények ellenőrzése e vírusra 1993-ban kezdődött, ezért azoknak mindenképpen érdemes szűrésre menni, akiknek e dátum előtt volt műtétjük, vagy kaptak vért.

Az egyesület tavalyi szűrőkampányán 1200 embert vett részt a szűrésen, akik között találtak pozitív eseteket is, akik a vírus korai felfedezése miatt mára már teljesen tünetmentesek. Az idei szűrés szeptember 28-án Budapesten a Lurdy házban és hat vidéki városban - Szolnok, Szombathely, Zalaegerszeg, Tatabánya, Békéscsaba, Nyíregyháza - érhető el.