Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nőt háromszor küldözgettek oda-vissza a kórház két telephelye között, mert nem tudták elvégezni az ultrahang-vizsgálatot. Végül kiderült, hogy érszűkülete van, ami bélelhalást okozott, így hiába műtötték meg, meghalt - derül ki portál cikkéből. Egy Facebook bejegyzésből azonban korábban az is kiderült, a küldözgetés mellett az elkészült lelettel sem foglalkoztak időben, a CT vizsgálat eredménye ugyanis már késő este rendelkezésre, annak tudatában azonnal a műtőasztalra kellett volna kerülnie az asszonynak, ennek ellenére erre csak másnap este került sor.

Az RTL által megkérdezett Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő elmondta, úgy tudja, hogy a Honvédkórházhoz tartozó egykori MÁV-kórházban nincsen ultrahang orvoshiány miatt. Ugyanakkor sebészeti osztály működtetéséhez a törvényben meghatározott minimumfeltételek szerint ultrahang diagnosztikával lehet csak működtetni.

A szakértő úgy fogalmazott:

Azt gondolom, hogy törvényt sért jelen pillanatban a Honvéd kórház azzal, hogy ott sebészeti ügyeletet, sebészeti osztályt üzemeltet, hiszen nincs a helyszínen elérhető radiológus, így nincsen a helyszínen elérhető ultrahang.