Eltűntek a vevők a budapesti patikákból - íme, a magyarázat

A korábbi években megszokott alacsony nyár végi gyógyszerforgalmát hozta 2020 is. A támogatott gyógyszerek 42,6 milliárd forintos augusztusi forgalma az áremeléseket is figyelembe véve még a szezonhoz képest is alacsony. A Covid első hulláma több hónapra kiható komoly átrendeződést generált a gyógyszerforgalomban, a második hullámnak is vélhetően lesznek hasonló hatásai. Várhatóan újra megtörik a lassan normalizálódó gyógyszerforgalmi tendencia.
Szepesi Anita, 2020. október 15. csütörtök, 06:40
Fotó: Napi.hu

A nyár végi időszakban szokásos gyógyszerforgalmat mutat 2020 augusztusa, egyedül Budapest teljesített számottevően alul még magához képest is. Úgy tűnik idén a szokásosnál többen hagyták itt a fővárost a nyár végére - írja összefoglalójában Virág Zsolt, az adatok elemzését végző Hiflylabs igazgatósági elnöke.

A támogatott vényköteles gyógyszerek augusztusi forgalma 42,6 milliárd forint volt, ami 7 százalékkal elmarad a júliusi értéktől, de egy hajszállal  meghaladta a 2019. augusztusi értéket.  Az év első nyolc hónapjának forgalma 5,6 százalékos pluszban áll az előző év azonos időszakához mérten. A forgalom eloszlására jelentős részben még mindig a nyári szabadságok, és az otthoni munkavégzés fejtette ki hatását.

A havi forgalom összességében 13,5 millió doboz gyógyszert jelentett, minden hazai lakosra átlagosan 1,4 doboz támogatott gyógyszer jutott augusztus folyamán.

Dobozszámban az augusztusi forgalom 2,4 százalékkal alacsonyabb a 2019 augusztusinál. Az alacsony eladott dobozszámot a gyógyszerárak emelkedése kompenzálta, 2020 augusztusában nagyságrendileg ugyanannyit költöttünk vényköteles gyógyszerekre mint 2019-ben, de ez ténylegesen kevesebb megvásárolt gyógyszerkészítményt jelent - mondja a Hiflylabs szakértője.



A regionális adatokból markáns budapesti visszaesés rajzolódik ki. A fővárosban az alacsony júliusi értékhez képest is tovább, 7,3 százalékkal csökkent a forgalom. Az előző évhez képest viszonyítva pedig már 10 százalékos a csökkenés, ami a Covid miatt indult agglomerációs home office jelenségnek és a nyári szabadságoknak együttesen köszönhető. A megyei számok másik végén Somogy, Veszprém és Heves megye áll, ahol az ország többi részével ellentétben az előző évhez képest még nőtt is a forgalom. A Somogy és Veszprém megyei bővülés az átlagnál több belföldi turistának köszönhető, míg Heves megyében a daganatellenes szerek forgalma volt kiugró az országos trendhez képest.


NEAK

Milyen gyógyszert vettek az emberek

Gyógyszerkategóriánként nézve a bőrgyógyászati készítmények az átlagnál jobban estek vissza augusztusban, de ez szintén szezonális hatás, mivel minden évben hasonló a trend. Éves alapon azonban több kategóriában is növekedés látszik. Előző év azonos időszakához képest számottevően nőtt a trombózis megelőzésére szolgáló készítmények, a daganatellenes szerek, illetve az antidiabetikus készítmények forgalma. Mind a három kategória növekvő forgalmi volumene ellenére az eladott dobozok száma csökken, azaz a betegek drágább gyógyszereket vásároltak az elmúlt időszakban.

A szeptember havi adatok feldolgozása még folyamatban van, de a nyári szabadságok kifutásával, az iskolák újraindulásával és a koronavírus második hullámának felfutásával alapvetően más képet kapunk majd ősztől. A fertőző betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében egyértelműen növekedés, a nem kritikus betegségek kezelése esetén csökkenés várható az egyes orvoslátogatások elhalasztása miatt.

A Covid első hulláma több hónapra kiható komoly átrendeződést generált a gyógyszerforgalomban, a második hullámnak is vélhetően lesznek hasonló hatásai, ha nem is feltétlen akkora, mint az elsőnek. Összességében azonban várhatóan újra megtörik a lassan normalizálódó gyógyszerforgalmi tendencia a Hiflylabs elemzői szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bobby11, 2020.10.16 11:15

Helyes. Így is túl sok gyógyszert zabál a magyar.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html