A betegellátás szünetel tábla kitétele, az elkölthető keret megemelése, vagy a keret túllépésének megengedése, azaz adósságtermelés oldhatja csak fel a kórházakban szeptembertől azt az ellentmondást, amely a jelenlegi helyzetük, illetve az Állami Számvevőszék vezetőjének nyilatkozata között feszül. Jelesül: vége a türelmi időszaknak, a továbbiakban nem költhetnek többet, mint amennyit a költségvetés biztosít számukra. Hogy a fenti forgatókönyvek közül melyik valósul meg az ősz elejére, továbbra sem tudni, Domokos László ÁSZ elnök elnök a Népszava kérdésére mindenesetre azt mondta, nincs lehetősége egyetlen törvényi előírás alól sem felmentést adni.

Márpedig ebben az esetben szeptemberben akár 30-40 kórházban is megszűnhet a betegellátás. Korábban a Pénzügyminisztérium éppen az ÁSZ jelzésére vonta vissza azt a speciális szabályt, amely kivette a kórházakat a szigorú keretgazdálkodás hatálya alól, ezzel lehetővé tette az ellátás folyamatosságát és és a bérek kifizetését a keret kimerülése után is. Így azonban a kórházak év végére 60-70 milliárdnyi adósságot halmoztak fel.

Arra a kérdésre, hogy az eddigi mentesség megszűnése után pontosan mi várható, egyelőre senki nem adott konkrét választ. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón annyit mondott, a kormány biztosítja a kórházi ellátást, a Magyar Államkincstár nem reagált a Népszava érdeklődésére, miszerint értesítették-e az intézményeket, hogy a keretüket túllépőktől nem fogadnak be számlát. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pedig közleményben adta ki, hogy nem zárnak be kórházakat.

Fotó: Shutterstock