800 ezernél is többet adna a főorvosoknak Kásler Miklós

Magyarországon a betegek mindent megkapnak, amit más kulturált országokban megkaphatnak, viszont egyetlen egy ország sincs a világon, amely minden igényt ki tudna elégíteni - mondta Kásler Miklós miniszter a Mandinernek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője szerint a kórházakban úgy szüntethető meg a tumultus, ha a diagnosztika az alapellátásba kerül, vagyis a családorvosok és a járóbeteg-ellátók végezik.
Domokos Erika, 2019. július 2. kedd, 12:54
Fotó: MTI Fotó / Bodnár Boglárka

Az állami egészségügy Magyarországon is lényegesen jobb, mint a magánegészségügy - válaszolta Kásler Miklós arra a kérdésre, hogy a pénzen múlott-e, hogy Spanyolországban az állami egészségügyet úgy rendbe tudták tenni, hogy vetekszik a magánellátással.

Azoknál az orvosi beavatkozásoknál, amelyek összetettek, komplikáltak, magas technológiai színvonalat, nagy tudást igényelnek, ott az állami tevékenységbe a magánszféra nem tudott beszállni. Gondolok itt az onkológiára, a keringési betegségek kezelésének a többségére, és lehetne folytatni a sort. Az, hogy mitől jobb minőségű az egészségügy, nagyon sokféle szempontból értékelhető. Mindennek a központjában az ember van - nyilatkozta a miniszter a Mandinernek.

Minden gyógyszert megkapnak a betegek

Véleménye szerint Magyarországon a betegek mindent megkapnak, amit más kulturált országokban megkaphatnak. Minden gyógyszert meg lehet kapni, a magyar oltási rendszer a világon az egyik legjobb, a magyarhoz hasonló védőnői rendszer a világon máshol gyakorlatilag nem létezik. Egyetlen egy ország sincs a világon, amely minden igényt ki tudna elégíteni - tette hozzá a tárcavezető.

Kásler Miklós szerint a lakosság és a kormányzat is akarja a változásokat az egészségügyben, az egész magyar orvostársadalom, az orvosok, a nővérek, a különböző érdekvédelmi szervezetek is, hacsak nem politikai alapon közelítenek ehhez a kérdéshez. Ami az egészségügyi kormányzatot illeti: mi nagyon sok anyagot elkészítettünk, nagyon sok minden át is ment a gyakorlatba, ami egy év alatt azért elég jelentős teljesítmény. Többek között a kórházi fertőzések elleni lépések, a Nemzeti Népegészségügyi Program, a Nemzeti Egészségügyi Programok, továbbá a sürgősségi betegellátás, amely egy hét alatt indult be, a vastagbélrák-szűrés és általában a szűrőprogramok kiterjesztése és más lépések - sorolta a változásokat a miniszter.

Előbb struktúra kell, majd a gyakorlat és finanszírozás

Kásler arra a kérdésre, hogy tudják-e hatékonyan ellenőrizni az egészségügyre fordított pénzek hasznosulását, azt mondta, hogy az egészségügy átalakítása nem megy egyik pillanatról a másikra. "Ez nem olyan, mint egy gyár, hogy leállítom egy-két napra, egy-két hétre, új gépeket szerelek be és utána újra elindul. Először meg kell teremteni a megfelelő struktúrát. Utána az ideális vagy ahhoz közelítő struktúrát meg kell tölteni tevékenységgel, ami kiterjed az emberek egészségének a megóvására, a korai diagnosztikára, a helyben való diagnózis felállítására, a különböző gyógykezelésekre, a rehabilitációra és a többi. Ezekben nagyon jelentős előrelépés történt. A struktúra kialakításában is jelentősek a lépések: 500 milliárd forint vidéken, folytatódik a vidékfejlesztés és elindult a központi régió fejlesztése 700 milliárd forinttal. Ez a struktúra. Ennek megfelelően készültek el a tevékenységekre vonatkozó elméleti anyagok, amelyek egymással koherensek és összefüggnek. És ha ennek minden részletét át lehet ültetni a gyakorlatba, akkor lehet kialakítani azt a finanszírozási rendszert, aminek az az alapja, hogy ott fizessék ki a betegek kezelésének a költségeit, ahol azt elvégzik. A diszharmónia ott jelentkezik, hogy a teljesítményalapú finanszírozást a '90-es évek elején vezették be, és ahhoz képest alapvető változás nem volt, csak korrekciók történtek, ugyanakkor eközben az egész medicina átalakult. A változásokat pedig nem követte le a finanszírozás."

Diagnosztizáljanak a családorvosok!

Az orvoshiány miatt az itthon maradt orvosok túlterheltek, ezen Kásler szerint az változtatna, ha a diagnosztikát az alapellátásba illesztenék. "És akkor megszűnik a kórházakban a tumultus. Mert a kórházba jelentkezők jelentős része ellátható lenne a családi orvosok által vagy a járóbeteg-ellátóhelyeken. Az orvoselvándorlás tendenciájáról pedig annyit: annak dinamikája jelentősen csökkent. Folyamatosan nő a szakképzésből kikerülő orvosok száma, és mindennek a végeredménye az, hogy ma hatezerrel több orvos dolgozik, mint 2010-ben."

Több év alatt emelik a béreket

2010 óta az orvosok fizetése a két és félszeresére emelkedett. És ez folytatódni fog. Mint ahogy észrevehető a folyamatosság a szakdolgozói bérek emelésében is. Július elsejétől 8 százalékkal emelkedett, a következő három évben pedig összesen 72 százalékkal nő az ápolók bére. 2022-re átlagosan egy ápoló két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Ez több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint. A kormány 2016 és 2018 között 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz - sorolta a miniszter.

Egyes szakértők szerint 700-800 ezer forintos főorvosi fizetésekre lenne szükség ahhoz, hogy a hálapénz intézményét ki lehessen iktatni - mondta a lap újságírója, amire Kásler közbevetette, hogy többre lenne szükség. A miniszter szerint a hálapénz elleni közdelem nem reménytelen. "Nyilván az orvosok fizetése egyszer el fogja érni azt a szintet, amikor a hálapénzt meg lehet szüntetni. De ennek van egy másik vonulata: a hálapénz adása egyszerűen beépült az orvos-beteg kapcsolatba.A bizalmi viszony szolgáltatássá változott, amiért fizetni szoktak, vagy úgy érzik, hogy fizetni kell. Tehát ezt két irányból kell közelíteni: a társadalomnak is kell közelítenie és az orvosnak is."

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2019.07.05 13:30

Ha egyszer a az üzemeltetéshez szükséges forrásokból stadionokat és sportot meg presztizs beruházásokat finanszíroznak, az egészségügy be dől, ehhez elmaradt 1000 millárdok kellenek, ami most mészárosnál landol, mi meg határontulra, meg imára, meg kisvasútra, meg mindenre amit a kisgömböc nyultagya kifundál két kezelés között költünk,
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.07.02 18:29

@atombandi:
"orvosok atlagfizetese az atlagfizetes otszorose lenne, a tanari atlag meg a haromszorosa."

Meg az is jó lenne, hogyha a zorvosok nem lennének bunkók, a tanarak meg tanítanának...
Hajrá Orbán, vesszenek a libsik!

"bertablat mar 100* szet kellett volna verni, mert az a kommunista orszag oroksege."

Ezzel viszont teljes mértékben egyetértek!
A bértábla mindenre jó csak arra nem, hogy a minőségi munkát ösztökélje!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2019.07.02 18:07

A humantoket ket nagy rendszer biztositja, az egeszsegugy es az oktatas. Ennek megfeleloen az lenne a jo, ha egy orvosok atlagfizetese az atlagfizetes otszorose lenne, a tanari atlag meg a haromszorosa. Magyarorszaga rendszervaltas ota ados ezekkel a penzekkel, a bertablat mar 100* szet kellett volna verni, mert az a kommunista orszag oroksege.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.07.02 17:55

@egyiksem: Okoska !!! A tűzoltó a mentős , nagyon sok ember ment életet, átvitt értelemben mindenki életet ment, tehát mindenkinek több milliós fizetéseket !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

egyiksem, 2019.07.02 16:53

@Mekelekke: 1millió forintot egy főorvosnak egy sebésznek na az igen kevés egy olyan embernek aki életeket ment, főleg addig amíg egy kamu állami állásba minimum 1,8-2 millió a fizetés ??????????..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html