Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már a szerdai, a kórházigazgatókkal betervezett találkozója, amelyen a kórházak átvilágításával kapcsolatos ügyek és az év végi adósságrendezés lett volna a téma, is elmaradt a leköszönő államtitkárnak, Kásler Miklós ösztönzésére ugyanis az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) vezetőváltásra hivatkozva lemondta azt - írja a lap.

Az egészségbiztosító költségvetéséből a lap szerint 100 milliárd hiányzik az év végéig való működéshez, ebből összegből 75-80 milliárd kórházi adósság, 25-30 milliárd a gyógyszerkassza hiánya, ami részben a szakmai jogalkotás hiányára vezethető vissza. Rendre elmaradt az új gyógyszerek támogatási körbe való befogadása, így azokhoz a betegek csak az úgynevezett egyedi méltányossággal juthatnak. Amivel nemcsak az a baj, hogy az egyedi alkuk miatt  drágább lehet a biztosítónak, hanem az is, hogy olyan gyógyszerekhez, mint például a Richter új világszabadalma, egy skizofréniára ható gyógyszer, amit a világon széles körben befogadtak a támogatotti körbe, Magyarországon még mindig nem elérhető. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ugyanis hónapok óta képtelen jóváhagyni az erről szóló javaslatot. A Richter készítményei mellett mintegy 70 egyéb innovatív szer vár befogadásra.

A napi ügyek kezelésének hiányán túl a legnagyobb baj a rendszerben a morális szétcsúszás - állította a lapnak egy kórházi vezető, aki szerint miután nincs szakhatósági felügyelet, lényegében mindenki azt csinál amit akar.