Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A teljesítőképesség csökken, az elégedetlenség nő az orvoskarban, ezért nem várhatunk tovább a döntéshozókkal való párbeszédre - fogalmazott Éger István. A 2018-as választások előtti időszaktól kezdve az idén április 2-ig folytatott tárgyalások komplett bértáblákkal megírt javaslattal zárultak, azonban az április 17-i kormányülésen mégsem született ezekről döntés, így a május 6-ra kitűzött aláírás is elmaradt. Ez nagy csalódást okozott az orvosok körében, így nem akarunk neki menni az ősznek - tette hozzá a MOK elnöke.

Örvendetesnek nevezte, hogy a szakdolgozói béremelés eredményeként egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú ápoló átlagkeresete 2022 januárjától 690 ezer forintra ugrik, ugyanakkor egy nyugdíj előtt álló szakorvos tábla szerint bruttó bére 565 ezer forint. Ráadásul ez is a bér is csak vágyálom az alapellátásban dolgozó szakorvosok számára - fejtegette Éger István.

Orvosi béremelésről a korábbi, határozott ígéretek ellenére nincs szó, az orvosi jövőkép kiszámíthatatlan és tervezhetetlen, enélkül pedig nem lehet eliminálni  rendszerből a paraszolvenciát (hálapénz), amire egyébként kormányzati akarat sem látszik. Márpedig a paraszolvencia nemcsak igazságtalan és torzító hatású, de tönkreteszi szakorvosképzést, növeli a minőségi és betegbiztonsági kockázatot.

Éger tűrhetetlennek nevezte a mintegy 5 ezer nyugdíjaskorú egészségügyi munkavállaló, akik között több mint ezer az orvos, súlyos közteher-viselési diszkriminációját és a rájuk háruló bürokratikus plusz terheket.

A felvetések megoldása kizárólag a döntéshozói akaraton múlik, az ehhez szükséges 1000-1200 milliárd  forintos forrás Magyarország jelen gazdasági helyzetében biztosítható lenne - hangsúlyozta a MOK elnöke. A döntéshozókkal való párbeszéd folytatása érdekében szeptember 21-én, szombaton délelőtt Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd döntéshozókkal címmel rendkívüli orvos nagygyűlést tartanak.

A rendezvényre az Emberi Erőforrás Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és Miniszterelnökség tárcavezetője kap meghívást. A találkozó célja a félbeszakadt tárgyalások gyors, eredményes lezárása, és a megállapodás kollektív szerződésben történő rögzítése.

A MOK alapvető követelései:

  • Egységesen kötelező 900 ezer forintos kezdő szakorvosi minimális alapbér a közfinanszírozott  ellátásban dolgozóknak, a munkaviszony típusától függetlenül.
  • A paraszolvencia megszüntetése.
  • A nyugdíjasok diszkriminációjának megszüntetése.
  • Döntsék el, hogy orvosokkal vagy orvosi végzettséggel nem rendelkezőkkel (nondoktor, Msc. nővér) akarják-e a magyarokat gyógyítani pusztán takarékosságból.
  • Szerezzenek érvényt és ellenőrizzék mind a humán erőforrást érintően, mind az eszközöket illetően a szakmai minimumfeltételek meglétét, mert a jelenlegi állapot egy becsapás és a betegbiztonság súlyos megsértése.