Egy hónap haladékot adott a Magyar Traumatológusok Társasága (MTT) a kormánynak arra, hogy ígéretének megfelelően rendezze az ágazat finanszírozását, ám kevésbé tűnik türelmesnek a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa - írja a Népszava. Szerintük az elégtelen finanszírozás miatt olyan szakember- és eszközhiány alakult ki, hogy az veszélyezteti a betegek ellátását.

Emiatt főorvosok, rezidensek, szakorvosjelöltek, szakorvosok és még osztályvezetők is felmondási szándéknyilatkozatot írtak alá: október elsején felmondanak, ha nem rendezik a finanszírozást. Az orvosok ma döntenek felmondásukról.

Az ügy előzményei közé tartozik, hogy áprilisban bértárgyalásokat kezdeményeztek az intézet baleseti sebészei, mert legalább annyi óradíjat szerettek volna maguknak, mint amennyit a zömében vállalkozóként dolgozó aneszteziológusok kapnak. További, hogy egy-egy kórházban - szakember vagy eszközhiány miatt - már azokat az egyszerűbb végtagsérüléseket sem tudják ellátni, amelyekre hivatalosan lenne kompetenciája az intézménynek. Ilyenkor a sérültet elutaztatják a baleseti intézetbe, növelve annak túlterheltségét.

A kórház heti hét nap 24 órában lát el teljes körű baleseti ügyeletet. Bár papíron az ÁNTSZ minimum feltételei adottak, az óriási betegforgalom mellett a feszített tempójú ügyeletben nemegyszer szakorvosi kontroll nélkül kénytelenek a fiatal orvosok műtéti és egyéb, kompetenciájukat meghaladó orvosi tevékenységet végezni.