Szenti Szabolcs elmondta: szombat hajnalban a röszkei átkelő kilépő oldalán a szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel. Egy török kamion, amelynek sofőrje feltehetően elaludt, ebbe a sorba rohant bele hátulról.

A balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, egy gyerek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hatan súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg - közölte a százados.

A balesetben összesen tizenegy gépkocsi rongálódott meg, több sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a felismerhetetlenségig összetört roncsokból. A sérültek valamennyien török származásúak, akik Ausztriából, Németországból és Belgiumból érkeztek - tette hozzá Szenti Szabolcs.

Az M5-ös autópálya érintett szakaszát a határ felé vezető oldalon lezárták, a rendőrség a Szerbiába tartó forgalmat a tompai határátkelő felé tereli. A szóvivő azt tanácsolta az autósoknak, hogy már Kecskemétnél vagy Kiskunfélegyházánál hajtsanak le az autópályáról, és a főutakon közelítsék meg a tompai átkelőt.