Őri András, Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, akik szeptember 15-ig leadják az igénylésüket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban, már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez juthatnak. Ez a pénzösszeg maximum 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára 250 ezer - forint is lehet - írta az MTI. Az igénylőknek be kell iratkozniuk addig tanintézetükbe is, hiszen a jogszabály szerint Diákhitelt csak beiratkozott hallgató kaphat - olvasható a közleményben. Aki korábban már kapott diákhitelt, annak nem kell azt újra igényelni, viszont az októberi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk szeptember közepéig. E mellett az esetleges módosítási igényeket, adatváltozásokat haladéktalanul be kell jelenteniük a www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon.