A legfontosabbak:

  • Városban a tényleges fogyasztás 5,5-5,8 liter, és mivel a tank 60 literes, egy teli tartállyal 1000 kilométer lehet menni.
  • 90-es sztrádatempónál alig 3,5 literrel beéri, 100-110-es átlaghoz 4,4 liter kellett, így tempótól függően 1300-1700 kilométrre is eljut az autó. A 130-as tempóval pedig a városihoz hasonlóan 5,4-5,5 liter körül alakul a fogyasztás, így ezzel a sebességgel is 1000 kilométer felett teljesít, közel 1100 kilométerre el tud jutni.
  • Öt év alatt az értékvesztés nélkül 1,8-1,9 millió forintot kell az autóra költeni (benzin, szerviz, biztosítás), így egy kilométer 24-26 forintra jön ki.

Ennyi a tényleges fogyasztás

A takarékos (Blue HDI) C4-es 1,6-os dízelmotorja 120 lóerős, a tesztautó listaára 6,5 millió forint volt, de az azonos motorral szerelt modellek már 5,2 millió forinttól elérhetőek. A gyári magyarázat szerint a Blue HDI-technológia áll a takarékosság hátterében. Speciális katalizátor kezeli a kipufogógázokat, emellett egy adalék segítségével vízgőzzé és nitrogénné alakítja a nitrogén-oxid részecskéket, így a károsanyag-kibocsátást is féken tartja.

Az üzemanyagköltség évente a Buksza sztenderdje szerint (évi 15 ezer kilométer, ebből 10 ezer kilométer város, 5 ezer pedig sztráda) 248-282 ezer forint. Ha 130-cal megyünk az autópályán, akkor a magasabb összeg, ha viszont beérjük 90 km/órával, akkor lesz kevesebb mind negyedmillió forint az éves gázolajszámla. Ha pedig 100-110-zel megyünk a sztrádán, akkor a városi fogyasztással együtt 266 ezer forintot kell tankolásra költeni.

Szervizkiadások

A C4-est 25 ezer kilométerenként vagy - ha ennél kevesebbet fut az autó - akkor évente kell kötelező szervizre vinni. A becsült kötelező szervizköltségek - a Citroën Magyarországtól kapott adatok szerint - öt év alatt évente nettóban 35-57 ezer forintba (bruttóban 44-73 ezer forintba) kerülnek. Az összegek kizárólag a karbantartási tervben előírt műveleteket tartalmazza, a kopóalkatrészek ára nincs benne, mert azoknak a csereciklusa használat módjától is függ.

Biztosítás

A biztosítási költség a most július elején két legolcsóbb ajánlattal számolva - a 13,5 és 14,4 ezer forint biztosítási adóval együtt - évi 59 vagy 61 ezer forint.

Öt év alatt ennyibe kerül

A teljes üzemanyag-költség öt évre vetítve - az idén májusi átlagos gázolajárral számolva - 1,24 millió-1,41 millió forintos összeget jelent. Ehhez jön az öt év alatt összesen nettó 215 ezer forintos (bruttó 273 ezer forintos) becsült kötelezőszerviz-számla. A biztosítási díj szintén öt évre - a mostani díjakat alapul véve - további 300 ezer forintos összeget jelent. Összesen a takarékos C4-es fenntartása öt év alatt 1,81-1,98 millió forint. Így kilométerenként a kocsi elmegy 24-26,5 forintból.

Emellett van még az értékvesztés, amely minden autónál az egyik legjelentősebb tétel. A szóban forgó Citroën az ötödik év végére az eredeti ár negyedét éri, azaz a tesztautó esetében 4,87 millió forint lesz az értékvesztés, az 5,2 millió forintos - akciók nélküli - listaáron kapható 1,6-os Blu HDI alapmodell esetében pedig 3,9 milliót visznek el az évek.

Így mér a Buksza (módszertanszerűség):

A kötelező felelősségbiztosítási díjak a online biztosítási kalkulátorok adataiból származnak (új belépő, 40 éves budapesti VIII. kerületben élő férfi, kedvezmények nélkül). A díjak változását nem lehet pontosan előre jelezni, ezért az ötéves időtávon a most érvényes árak szorzata szerepel a költségek között. A szervizköltségek a márkakereskedőtől, -szerviztől kapott adatokon alapulnak, és becsült kiadást takarnak.

A fogyasztás az éves futásteljesítményre vetítve egyharmad sztrádahasználat, és kétharmad városi használat alapján adódik. A sztráda esetében külön van a "takarékos",vagyis a 90, és "normál", azaz a 125-130 kilométer per órás sebességnél történő fogyasztás. A kalkulációhoz használt üzemanyagár a legfrissebb, a KSH által közölt forintos literenkénti átlagárból adódik. A biztosítási díjhoz hasonlóan az üzemanyagárat is lehetetlen pontosan prognosztizálni, ezért itt is a jelenleg érvényes árakból erednek az ötéves használatra vonatkozó kiadások. Az adatok 2016. júliusában érvényes átlagárakon (benzin, biztosítás) alapulnak, ezért később az adatok elavultak lehetnek.