A következő évek legfontosabb programja az egyetemek korszerűsítése. Egész embert igénylő munka. Megállapodtam Stumpf Istvánnal, aki vállalta a felsőoktatási modellváltás koordinációját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.

A fotóból kiderül, hogy a Stumpf február elsejétől kormánybiztos lesz.

Stumpf István 63 éves, jogász, politológus, szociológus, egyetemi tanár, a politikatudományok kandidátusa. Korábban 1989-1990-ben a Hazafias Népfront utolsó alelnöke volt, az első Orbán kormány alatt, 1998-2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterként tevékenykedett, majd 2010-től 2019 júliusáig alkotmánybíró volt.

A magyarországi egyetemek egyértelműen nyertesei lesznek az unió helyreállítási alapjának, a Magyarországnak juttatott 6000 milliárd forintból 1509 milliárdot ezen intézmények használhatnak fel fejlesztésekre 2021 és 2026 között a kormány döntésének köszönhetően - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek kaposvári látogatásán. Szavai szerint példátlanul nagy forrásról van szó, az összeg négyszer akkora, mint amennyi uniós támogatásként felsőoktatásra és kutatásra érkezett az unió előző költségvetési időszakában.

A tervek szerint a pénzből 955 milliárdot az egyetemek infrastruktúra- és főleg eszközfejlesztésére szeretnénk fordítani, 382 milliárdot szánunk az egyetem környéki innovációs ügyek finanszírozására, a tudományos park koncepcióra, 172 milliárdot a szakképzési rendszernek az egyetemekkel összefüggő fejlesztésére, azon belül tartalom- és eszközfejlesztésre.