"A Hallgatói Önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el"- áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Facebook-oldalára írt bejegyzésben.

Podlovics Laura, SZFE HÖK általános elnökhelyettese az ATV Híradónak elmondta, célként azt tűzték ki, "hogy vegyék figyelembe az egyetem által javasolt emberek listáját és az ötből legalább három embert abból a listából válasszanak ki." Ez nem történt meg, a hallgatók viszont úgy gondolják, hogy ez az egyetem demokratikusan működésének elengedhetetlen része.

L. Nagy Attila, SZFE HÖK gazdasági felelőse azt nyilatkozta, hogy egységesen azon a véleményen vannak, hogy "valamit tenni kell és, a hallgatók nagy többsége összefogna, hogy valami lépést tegyünk közösen, vannak ötleteink". A HÖK tagjai azt is elmondták: eddig nyitottak voltak az egyeztetésre, most viszont úgy érzik, hogy az egész átlépett egy olyan határt, ahol az egyetemet egy olyan helyzetbe kényszerítették, ahol nem a tárgyalás lesz a legfontosabb alkotóeleme annak, ami történik.

L. Nagy Attila szerint "az, hogy kinevezik Upor Lászlót rektornak, még nem jelenti azt, hogy a jogköre és a szenátus jogköre megmarad, ami biztosítja a hatalmát, az autonómiáját az egyetemnek. Ennek mindenképpen teljesülnie kellene, azzal együtt, hogy ha kinevezik".

Podlovics Laura szerint még azt nagyon fontos figyelembe venni, hogy "innentől kezdve igazából úgymond az ő játékszabályaik alkotják az egyetem működését. Tehát az eddigi jogkörök, az eddigi feladatkörök, azok úgy fognak átalakulni, ahogy azt a jelenlegi fenntartó, aki majd az alapítvány lesz, az alapító okiratában és az egyetem szervezeti, működési rendjében megfogalmazza".

Az események kapcsán két tanár is felmondott.

A hallgatók továbbra is veszélyben érzik az egyetem autonómiáját, és mint mondták, akkor sem térne vissza a bizalmuk, ha Upor Lászlót - a jelenlegi rektorhelyettest- neveznék ki rektornak.