Hétfőn állnak bíróság elé azok a csalók, akik 2014 januárja és márciusa között azt hazudták telefonon és e-mailben több intézménynek, hogy nagy értékű projektek kivitelezőinek képviselői, majd arra kérték őket, hogy az általuk megadott számlára utalják a szolgáltatási díjat, mert a régi megváltozott - írja a Délhír.hu híre alapján a 444.hu.

A Hajdú-Bihar Megyei Ügyészség vádirata szerint a csalók több esetben hozzá is jutottak a többmilliós - több száz milliós összegekhez. A több bankszámlát hamis okmányokkal alapított cégek nevében hozták létre, miután pedig a pénz beérkezett, a román állampolgárságú vádlottak bűntársa cseh és szlovák bankszámlákra utalta tovább.

A Tiszántúli Református Egyházkerület több mint 515 millió forinttal csapták be, sikerült átverniük a Nébihet is, ahonnan közel 11 millió forintot utaltak el a vádlottaknak. A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.-nél a GYEMSZI képviselőjeként jelentkeztek be, onnan csaknem 8 millió forintot sikerült átutaltatniuk. Az összeget később még sikerült megtalálni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórháztól 9 millió forintot csaltak ki.