"A turizmus mára a GDP valamivel több mint 10 százalékát adja, 400 ezer embernek ad munkát. A tavalyi év minden idők legjobb éve volt a turizmusban, és az idei is hasonló vagy nagyobb sikerekkel kecsegtet" - mondta beszédében Orbán Viktor kormányfő október 16-án a Művészetek Palotájában a Turizmus Summit 2018 konferencián.

Az esemény kiemelten fontos az állami turisztikai szervezeteknél: a Napi.hu információi szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint az onnan kiszervezett kisebb vállalkozások dolgozóinak is kötelező volt elmenni a rendezvényre, ahol meg kellett hallgatniuk a miniszterelnököt. Részt vehettek egy vacsorán, valamint ajándékba még Kovács Ákos legújabb cd-jét is megkapták a munkatársak.

Úgy tudjuk, hogy bár arról október elején virágnyelven már hallani lehetett a vezetőségtől, hogy leépítésre számíthatnak az állami turisztikai szerveknél, azt kevesen gondolták volna, hogy a sikerek laudációja után egy héttel már kinyílik a hr-iroda ajtaja, hogy aztán az oda behívott dolgozókat sorban tájékoztassák az elbocsátásukról.

Gyorsan elküldték őket

A Napi.hu értesülései szerint házon belül olyan pletykák terjedtek, hogy főleg a próbaidős dolgozóktól válnak meg, aztán mégsem így lett. A legnagyobb számban már évek óta az ügynökségnél lévő embereket küldtek el.

Arányaiban a munkaerő 20-30 százalékát bocsátották el a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-től, valamint a szintén az MTÜ-höz tartozó Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-től. A központi szervezetnél pedig a munkavállalók 15 százalékos létszámleépítést említettek, de az Optenből megismerhető létszámadatok alapján júniusban még 237 alkalmazottjuk volt, és ez a szám mostanra 174 főre esett.

A drasztikus számnál valószínűleg kisebb lehet a tényleges mérték, mert az idén nyáron az MTÜ-ből kiszervezték az embereket a fejlesztőcégekbe. Viszont éppen ezért is meglepő, hogy az átalakítás után - amely sokaknál fizetésemeléssel is járt - néhány hónappal később sorban kirúgták a dolgozókat az új állomásukról. Úgy tudjuk, hogy részben a bizonytalanság miatt sokan maguktól is felálltak.

A fejlesztő cégeket is utolérték

A Kisfaludy2030 esetében néhányakat visszahelyeztek az MTÜ-höz: összesen 19 ember járt így, 25 maradt a társaságban. Információink szerint 11-14 dolgozót kértek távozásra, állítólag ketten maguktól mondtak fel. Emellett a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökségnél is többeket elküldtek, megszűnt a bormarketinggel foglalkozó részleg, ahogy a digitális osztályon is szinte mindenki felállt. Lényegében csak a divatmarketing területén nem történt létszámváltozás.

Az érintetteknek azt mondták, hogy a csökkent feladatszám miatt döntöttek az áramvonalasításról, akinek mennie kell, annak "nem találták meg a helyét az új struktúrában". Tudomásunk szerint mindenkivel közös megegyezéssel szakítottak.

Érdekesség, hogy a turizmus a kormány retorikájában kiemelt helyen szerepel, valamint az októberi Turizmus Summit eseményen bemutatták az ország új arculatát is, a "Magyarország a csodák soha ki nem apadó forrása" szlogennel fémjelzett új országmárkát. Ezt egy kutatásnak is támogatnia kellett volna, ezt azonban indoklás nélkül visszavonta a kiíró Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a turisztikai ügynökség, így nem készül el a 323 millió forint értékű felmérés a gyógyturizmusról, az utazás-szervezésről és a szállásokról.

Az ügyben természetesen megkerestük az MTÜ-t is, hogy pontos adatokat kapjunk a leépítésről és az átcsoportosításokról, azonban cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak kérdéseinkre, bár az elmúlt két hétben többször is kerestük és kértük őket erre.