Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnökének állításaival ellentétben nem a Vidékfejlesztési Program (VP) esetében van szükség tűzoltásra, hanem láthatóan az ellenzék kampánymunkájában, akik az októberi választásra hangolva, teljes kilátástalanságukban már egyes "szakmai szervezeteken" keresztül támadják a kormány munkáját - reagált az Agrárminisztérium (AM) a MOSZ-elnök napokban sajtótájékoztatón bejelentett javaslatára. Amely szerint a VP végrehajtása eddig nem a gazdák elvárásai szerint alakult, a forrásfelhasználás is nehézkes, ezért még a program lezárása előtt változtatni kellene a kialakult gyakorlaton.

Az agrártárca hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési Program végrehajtása az ütemezettek szerint halad, bármennyire is próbálja az ellenzék ezt a kampányában máshogy beállítani. A program keretében minden forrás meghirdettek, több mint 1370 milliárd forintra már megszülettek a támogatói döntések. Már 191 ezer kérelem támogatásáról született döntés, ami a jogosult kérelmek 72 százaléka.

Egyelőre a program megvalósítási időszakának közepén járunk - tette hozzá a minisztérium -, még több mint 4 év áll a rendelkezésre a kifizetések teljesítésére, melyet a kormány - ahogy a 2007-2013-as időszakban is - "100 százalékban teljesíteni is fog".

A tárca szerint a MOSZ csak a politikai hangulatkeltéssel foglalkozik. Ha nem így lenne, "a szakmai vonatkozásokkal is tisztában lenne, akkor tudná, hogy mindezek mellett miért tart 500 milliárd forintnál a program kifizetése. Többek között azért, mert a források fele eleve olyan intézkedésekhez kötött (például ÖKO támogatások, AKG támogatások), amelyek kifizetése a közösségi jogszabályokhoz igazodva éves ütemben, akár 5 éven keresztül is zajlik, egészen 2023-ig" - közölte válaszában az AM.

Az intézményrendszer időközi átalakítása - a MOSZ állításaival ellentétben - nem a munkavégzést akadályozta, hanem a munkafolyamatokat gyorsította fel, amely a végrehajtás során egyértelműen tapasztalható a minisztérium szerint. Persze ezt az a szervezet sosem fogja elismerni, amely az átalakítás előtt támadta az intézményrendszert, hogy a gazdák ellen működik, majd a kormány átalakítást eredményező döntése után folyamatosan támadja a megtett intézkedéseket - vélekedett a szaktárca. Ez a "mindegy mivel, csak támadni lehessen hozzáállás" továbbra sem a gazdák érdekeit, csupán a politikai megfontolásokat tartja szem előtt - magyarázta álláspontját az AM.

Nagy Tamás korábban elmondta azt is, hogy a fejlesztési támogatásokat társasági adófizetési kötelezettség terheli. Mint arra az Agrárminisztérium emlékeztetett, a fejlesztési támogatások társasági adófizetési kötelezettségének lehetséges módosításáról már akkor egyeztetett a - Nagy Tamás által állítottal eltérően a témában nem illetékes - agrártárca a hatáskörrel rendelkező minisztériumokkal, amikor a MOSZ még tudomással sem bírt ezen kötelezettségről. Erről hiába kapott írásos tájékoztatást a MOSZ főtitkára, úgy látszik a szervezet számára politikai érdekek ez esetben is előrébbvalók, mint a megkezdett intézkedések elfogadása és azok közvetítése a tagjaik felé - vélekedett a minisztérium.

A MOSZ elnöke arról is beszélt, hogy a pályázatok hosszadalmas elbírálása alatt több, mint 30 százalékkal nőttek a fejlesztések költségei. A tárca ennek kapcsán emlékeztetett arra: a negatív hangulatkeltés közepette természetesen azt is elfelejti a MOSZ elnöke, hogy bár valóban jelentősen növekedtek az építőipari árak, megdrágítva ezzel a beruházásokat, erre válaszul jól működő rendszert működtet a VP Irányító Hatósága, hiszen minden projekt esetében rugalmas lehetőséget biztosít a műszaki változtatásokra. Az erre irányuló kérelmek elbírálása pedig folyamatos, az eddig beérkezettek 93 százaléka esetében már meg is történt.

A MOSZ elnökének állításai hemzsegnek a ferdítésektől, a valótlan állításoktól és minden téren elhallgatja a tényeket. Ennek megfelelően nem tekinthető másnak, mint a közelgő önkormányzati választáshoz kapcsolódó kampányfogásnak, ami a MOSZ tevékenységét tükrözve távol áll a gazdák valódi érdekképviseletétől - tette hozzá a minisztérium.