Egynapi bért átvállalna a kormány

A négynapos munkahétre áttérő cégeknél az ötödik napon uniós forrásból képezhetnék a dolgozókat.
NAPI Online, 2009. február 3. kedd, 17:49

A kormány átvállalná az ötödik nap munkabérét azoknál a cégeknél, ahol egyébként hetente csak négy napot dolgoznának - közölte az MTI. A miniszterelnök a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) megalakulása után bejelentette: erre uniós forrásokból 20 milliárd forintot különítenek el, és a javaslatot a jövő héten már tárgyalja a kabinet. A kormányfő tájékoztatása szerint a tervezett konstrukcióban az ötödik napon munka helyett képzés zajlana a cégeknél. Az ötödik nap bérét az állam legfeljebb a szokásos napi bér 80 százalékáig, maximum a minimálbér kétszereséig vállalná át a munkaadótól - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő szerint ez a megoldás az alkalmazottak 20 százalékának tenné lehetővé munkahelye megőrzését.

Gyurcsány Ferenc kitért arra: áttekintették az októberi gazdasági csúcson bejelentett intézkedések megvalósítását, amelynek szerinte kedvező a mérlege. Hozzátette: az ott megígért intézkedések közül csak egyet korrigálnak. A gazdasági csúcson elhangzott, hogy ha valamely cég egy új embert alkalmaz, akkor legalább másik öt dolgozónál csökkenne a társadalombiztosítási teher. A miniszterelnök úgy látja, a tervezett általános járulékcsökkentés kiváltja ezt az ígéretet.

A kormányfő tájékoztatása szerint a jövő héten elkészülnek azok a magyarországi bankokkal kötendő szerződések, amelyek lehetővé teszik, hogy 200 millió forint értékig forgóeszköz-finanszírozási támogatást nyújtsanak elsősorban kis- és középvállalkozásoknak. Gyurcsány Ferenc kiemelte: ehhez a finanszírozási formához február végén, március elején juthatnak hozzá tömegesebben a vállalkozások. A KVVK elindítását január 16-án, az MSZP elnökségének noszvaji ülése után jelentette be a miniszterelnök, amikor javaslatot tett a január 29-i rendkívüli parlamenti ülés összehívására.

HOZZÁSZÓLÁSOK