Egyre több cég vándoroltat be külföldieket Magyarországra

Két év alatt triplájára nőtt a külföldről betelepült munkavállalók száma. A G7 cikke szerint Indiából, Costa Ricából is érkeznek a dolgozni vágyók a hagyományosnak mondható Szerbia és Ukrajna mellett.
Szabó Dániel, 2018. október 4. csütörtök, 07:18
Fotó: Pixabay

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal adatai szerint az idei első négy hónapban közel 14 ezer tartózkodási kérelmet adtak be munkavállalás céljából - derül ki a G7 elemzéséből, amelyben annak jártak utána, hogy az önmagát is "bevándorlásellenesnek" nevező magyar kormány kampányai mellett hogyan változott az elmúlt években a külföldi munkavállalók létszáma itthon.

A 14 ezer fős szám duplája a tavalyi január-áprilisi időszakban beadott kérelemszámnak és triplája a 2016-os azonos időszaknak. Ebben fontos szerepe van annak, hogy a kormány tavaly június óta engedélyezi a hiányszakmák esetében azt, hogy ne kelljen a cégeknek munkavállalási engedélyre várniuk a behozott dolgozók munkába állásával. Az ideiglenes kérelem csak 3 hónapra érvényes, az ennél hosszabb munkavállalás esetében tartózkodási engedélyt kell kérelmezni a bevándorlási hivatalnál. Az indoklás szerint erre azért van szükség, hogy csak vendégmunkásokat fogadjanak, de épp a beadott kérelmek számának növekedése mutatja, hogy sokan nemcsak pénzt keresni akarnak Magyarországon.

A portál emlékeztet rá, hogy a kormány külön kommunikációs kommunikációs kampányt is indított Ukrajnában: a Pénzügyminisztérium jogelődje, a nemzetgazdasági tárca 2016 júniusában egy debreceni cég, a Horizon2020 Nonprofit Kft.-vel 450 millió forintos szerződést kötött erre. A cél az volt, hogy 5250 ukrán munkavállalót hazai elhelyezkedését segítsék. Az ukránok megjelenése a hazai gyárakban nem újdonság: korábban a Napi.hu is bemutatott egy magyar gyárat, ahol a hazai dolgozóknak már azt is mondták, hogy lecserélik őket az olcsóbb külföldiekre.

A cikkben megszólalóktól viszont azt is tudni lehet, hogy a szerbek és az ukránok mellett egyre több dolgozó érkezik a közép-amerikai Costa Ricából, de van ahol öt indiai is munkába állt. A jelenség oka pedig nem más, mint a magyar gazdasági növekedést fojtogató munkaerőhiány. Ennek egyrészről az elvándorlás az okat, másrészről pedig az ország demográfiai helyzete. Ugyanis most közelednek a Ratkó-korszak gyermekei a nyugdíjkorhatárhoz, akik komoly űrt hagynak maguk után a foglalkoztatási piacon.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK