Az elmúlt hónapokban az idei világbajnokság legnagyobb projektjéről, annak folyamatos drágulásáról szóltak a hírek, de meglepő módon a Dagály úszókomplexum időben kész lesz az eseményre. Úgyis, hogy április elején 630 millió forinttal azért drágult, mert beléptetőrendszert kellett utólag építtetni.

Az öt helyszín közül még a Balatonnál, a nyílt vízi úszás színhelyén állnak jól a munkálatok, még úgyis, hogy kedden minősítették eredménytelennek a balatonfűzfői uszoda felújítására kiírt tendert. A másik három budapesti helyszínnel viszont gondok vannak: a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában (ahol a vízilabdameccseket rendezik) például még szinte sehogy nem áll a felújítás alatt lévő medence, sőt, a mobil lelátónak még a múlt héten sem volt meg a kivitelezője. Annyi bizonyos, hogy utóbbi nem volt eleme a Hajós és Széchy Tamás Uszoda felújítására kiírt bő 3 milliárdos közbeszerzésnek.

Gondok vannak a városligeti műjégpályánál is, ahol a szinkronúszó számokat rendezik majd: a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy statikai problémák merültek fel, a betonalapzat teherbírása miatt a medenceépítés miatt. Hasonló probléma van a Batthyány téri óriás ugrótoronynál is a folyóba tervezett medencével.

A lap számításai szerint a vizes vébé költségei már meghaladják a 95 milliárd forintot, de az összeg várhatóan tovább emelkedik majd: a pályázó cégek tudják, hogy a késés miatt jóval drágább árat is megfizet a magyar állam, hogy időre készek legyenek a létesítmények. Állítólag a kivitelezők jelenleg már 2-3-szoros árszorzóval dolgoznak-

Aggasztó az is, hogy a Magyar Nemzet szerint a promócióval megbízott, Kuna Tiborhoz köthető Trinity Communications még nem kezdte el az esemény reklámozását. Sem itthon, sem külföldön, sem a szaklapokban nem hirdettek még. Kuna egy másik cége, a Young and Partners nemrégiben elnyert egy 2 milliárdos rendezvényszervezési megbízást is. Emellett a jegyek értékesítése sem pörgött fel - köszönhetően a kevés reklámnak is - az előzetesnél reméltnél kevesebb bevétel érkezhet innen.